|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 51 találat | lapozás: 1-30 | 31-51 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Csutak Vilmos 2015. június 6.Csutak Vilmos-díjA Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium fizika szakos tanárának, Pető Máriának és posztumusz az idén elhunyt Gaál Sándornak, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnökének ítélte az idei Csutak Vilmos Tehetséggondozói Díjat. A tanács olyan személyeket díjaz, „akik odaadóan és szeretetből végzik nevelői munkájukat, igaz értékek hordozói, és hozzásegítik a fiatalokat ahhoz, hogy szakmailag kiteljesedjenek, elégedett és boldog emberré váljanak”. A díjakat június 20-án, a székelyföldi tehetségnapon adják át. (fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 4.A magyarság kisemmizéseIllúziók, ámítások A második világháború után, amikor a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) még nem garantálja a magyar többségű Észak-Erdély Romániához csatolását, engedmények sora biztosítja a megmaradás intézményeinek működését. Az 1948-as tanügyi reformig – az óvodától az egyetemig – kiépül a magyar iskolahálózat. 1945-ben visszaállítják a betiltott dél-erdélyi magyar iskolákat. Brassóban és Kolozsváron magyar főtanfelügyelőségek létesülnek. 1945. május 28-án királyi rendelettel létrehozzák a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemet. Az erdélyi magyar politikusok egy része – köztük Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke – hisz az ámításnak. Vannak olyanok is, akik nem táplálnak illúziókat. 1945/46 telén Márton Áron püspök figyelmeztet, hogy a magyar intézmények léte csak ideiglenes és kirakat jellegű. Idézzük szavait, melyet dr. Csőgör Lajosnak, a Bolyai Egyetem lektorának mondott: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?” Az iskolarendszer elsorvasztása A Párizsi békeszerződés aláírása után Románia gyorsan számolja fel a magyar iskolarendszert. 1948-ban államosítja a magyar egyházak vagyonát. 2140 épület – iskola, kórház és más közösségi intézmény – mellett nagy kiterjedésű szántók és erdők kerülnek állami tulajdonba. Mivel e vagyon összértéke Románia egy évi jövedelmét teszi ki, ugyanakkor a román politika érdekelt a magyarság gazdasági és kulturális lehetőségeinek korlátozásában, a román kormányok mai napig halogatják, akadályozzák a magyar tulajdon maradéktalan visszaszolgáltatását. Mindezt teszik akkor, amikor ez alapfeltétele Románia NATO- és Európai Uniós csatlakozásának. 1948-ban felszámolják a magyar tanfelügyelőségeket, szakiskolává minősítik az elméleti magyar iskolák egy részét. A közoktatási minisztériumban megszüntetik a nemzetiségekért felelős főosztályt. 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek vegyes tagozatúvá válnak. 1959-ben a Bolyait egyesítik a Babeş Tudományegyetemmel. 1948-ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet önálló magyar főiskolaként kiválik a Bolyai Tudományegyetemből. 1962-ben anélkül, hogy a korábbi jogállását megváltoztatnák – szóbeli utasítással – kétnyelvűvé változtatják. Az intézmény rövid idő alatt román jellegű lesz, 1991-ben felveszi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet. Az 1945-ben alapított Bolyai Tudományegyetem 70. évfordulóján – amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jogelődje – már egy szót sem pazarolnak arra, hogy megemlítsék, ezek magyar tannyelvű egyetemek, amelyeket elrománosítottak. Az ünneplésen nem vesznek részt a magyar tanárok, tiltakozva a magyar tagozat elsorvasztása ellen. Kérdéses a jogállamiság A Batthyáneumot a katolikus egyház csak korlátozott jogkörrel veheti vissza. Újból államosítják a Református Székely Mikó Kollégiumot. A korrupcióellenes ügyészség vizsgálja, miként adták vissza a magyar felekezeteknek az ingatlanokat. Szatmár megyében három település önkormányzatától kérnek adatokat a római katolikusoknak visszaszolgáltatott ingatlanokról. Egyetérthetünk Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterének Szatmárnémetiben elhangzott véleményével: a restitúció megkérdőjelezése veszélyezteti a romániai jogállamiságba vetett hitet. Mivel az államnacionalizmus igyekszik kisemmizni magyar közösségünket, szükség lenne egy fehér könyvre, amely ismertetné azt a sötét kálváriát, ami a visszaadott ezer és az ennél nagyobb számban állami tulajdonban maradt magyar épületet érinti. Most két nagyhírű magyar intézményt – a gyulafehérvári Batthyáneum és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium – mutatunk be, melyek megjárták a román jogszolgáltatás útvesztőit, buktatóit. Van is, nincs is Batthyáneum A gyulafehérvári Batthyáneum – a hatalmas értékű könyvtár és tudományos gyűjtemény – visszaadása a római katolikus egyháznak nem egyszerű, mert a román állam igényt tart e magyar kulturális örökségre is. A visszaszolgáltatásra hosszú pereskedés után 1998-ban került sor. Úgy tűnt, győz a méltányosság, a jogállamiság. Azonban az ezredforduló után hatalomra jutó kormányok – a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására – bírósági úton lépnek fel a tulajdon visszaállítása ellen. A katolikus érsekség kénytelen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni. E bíróság Romániát a tulajdonba való visszahelyezés késleltetéséért 25 ezer euró kifizetésére utasítja. Mindezek ellenére a hatóságok továbbra is megalázzák az érsekséget. Az egyház képviselői csak minisztériumi engedéllyel léphetnek be saját tulajdonukba. A Batthyáneum könyvtára nemcsak tudományos gyűjtemény, hanem összmagyar kultúrkincs is. A gyűjteményt 1798-ban Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi katolikus püspök, vallástörténész és heraldikus alapítja. A könyvtár 60 ezer kötetet őriz, köztük 927 kötetnyi kéziratot és kódexet. Az ősnyomtatványok száma 565, a legértékesebb a Codex Aureus, amelyet 812-ben írtak aranybetűkkel a lorschsi bencés apátságban. Itt marad fenn az egyik korai magyar nyelvemlékünk, a Gyulafehérvári sorok (1310–1320). Itt található a legrégebbi kéziratos protestáns énekeskönyv eredetije, a Döbrentei-kódex és a Batthyány-kódex is. Példaként említem, hogy a Codex Aureus értéke egymagában 25 millió dollár. Székely Mikó Kollégium Le kell írnunk újból és újból: Románia 2014 novemberében másodszor is államosítja a Székely Mikó Kollégiumot. A sepsiszentgyörgyi református iskola alapítását a Rikán-belőli Református Egyházmegye határozza el 1857-ben. Az oktatás a református vártemplom kaputornyában kialakított osztálytermekben indul. 1858-ban az Egyházi Főtanács javaslatára megszervezik azt a IV. elemi osztályt, amelynek tanulói 1859-ben az új gimnázium első osztályába iratkoznak. Ekkortól számítják a Mikó alapítását Székely Tanoda néven. Az iskola az 1863/64-es tanévben költözik a mai telkére. A hatalmas épületegyüttes kialakítása, felszerelése több mint 30 évig tart. A főtéri szárny 1870 és 76 között épül Zofalh Gusztáv tervei alapján, melynek költségeit gr. Mikó Imre vállalja. Az egyháznak az iskolaépítésre több mint 2500 személy ajánl fel pénzt, több százan pedig építőanyagot. Sepsiszentgyörgy városa telket ajándékoz és alapítványt hoz létre. Gróf Mikó Imre 1876-os 60 ezer forintos adományából fejlesztik az iskolát főgimnáziummá. Nem véletlen tehát, hogy az iskola felveszi a Székely Mikó Tanoda nevet. A város elöljáróságának ötleteként, a három alapító – a református egyház, a székely nép és Mikó Imre – tiszteletére 1881 után honosodik meg az Ev. Ref. Székely Mikó Tanoda megnevezés (is). A déli épületszárny a budapesti főépítész, Alpár Ignác tervei alapján épül. Átadására 1893-ban kerül sor. Ez idő tájt jogosan beszélhetünk a Mikó Kollégiumról úgy, mint a hét erdélyi református középiskola egyikéről. Kitűnően felszerelt református kollégium, melyben szakképzett tanárok, könyvtár, szertárak és konviktus áll a diákok rendelkezésére. A román uralom idején 1918. november derekán kezdődik Erdély megszállása, melyet a szégyenteljes Trianoni diktátum (1920) szentesít. Kelet-Magyarország területe – a történelmi Erdély, Partium és Bánság – fölötti román uralom végleges marad. A Mikó állami támogatás hiányában csak saját anyagi erejére és a székelység közadakozására számíthat, mert Románia az iskola működését nem támogatja, csak eltűri. Ezért furcsa, hogy most a magyar iskolát saját tulajdonának tekinti. A magyar oktatás erősítésére fogadta be a Mikó épületeibe Csutak Vilmos igazgató az Elemi Iskolát, a Polgári Leány- és Fiúiskolát. Amikor 1940. november 7-én a földrengés tönkreteszi az épületet, az oktatás a Tanítóképző épületébe szorul, majd 1944 decemberétől a kijavított épületben folytatódik. Az iskola megnevezése sűrűn változik, a társadalmi-politikai átalakulások tükreként. Az 1944/45-ös tanévben a Magyar Tannyelvű Líceum, majd az államosításig Református Székely Mikó Kollégium nevet viseli. A Székely Mikó Kollégium épületét az 1948/176-os dekrétummal államosítják. 1948-ban felveszi a Magyar Fiúlíceum nevet, majd sorban X Osztályos Fiú Középiskola, 1-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola, 1-es számú Középiskola, 1-es számú Líceum, 1-es számú Reál-Humán Líceum és végül Matematika–Fizika Líceum. 1989-ben visszanyeri a Székely Mikó Kollégium nevet. 1993-ban önálló tagozataként beindul a református oktatás, majd 1996-tól önálló intézmény, s felveszi a Református Kollégium nevet. Hosszú perek után 2000 decemberében visszakerül az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Azonban a perek újrakezdődnek, a Mikót 2014. november 26-án újraállamosítják. Veszélyben az iskola A Mikó Háromszék legnagyobb magyar tannyelvű iskolája. Amíg Sepsiszentgyörgy magyar többségű és magyar vezetésű, a kollégium magyar tannyelvűsége nem forog veszélyben. Azonban, ha a régiósítást a román nacionalista elit terve szerint valósítják meg, és Székelyföldet beolvasztják a Középrégióba, amelyben a magyar számarány 30 százalék alá csökken, a székelység beleszólása saját intézményeinek vezetésébe formális lesz. A Mikó sorsáról idegenek fognak dönteni, felgyorsul a románosítás, a betelepítés, megváltozik a város etnikai összetétele. Hosszabb távon a Mikó fennmaradásának garanciája csak az lehet, ha visszakerül a református egyház birtokába. Küzdeni a közösségi jogokért A Mikó visszaállamosítása nagy veszteség, akárcsak a többi ezernyi ingatlan, amelyet Románia bitorol. A magyarság kisemmizése egyértelmű, ki van szolgáltatva a hatalom kényének-kedvének. Ideje felébredni! A békés tiltakozás fegyverével, de hatalmas tömegdemonstrációk során kell elmondani a világnak, hogy a másodrangú, megtűrt állampolgári státust nem fogadjuk el. Minket kollektív jogok illetnek meg. Ezért követeljük a helyi, a kulturális és a területi autonómiát. Elsőként elvárjuk a magyar iskolarendszer azonnali és teljes visszaállítását. A magyar nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánítását. Egy olyan ország, mint Románia, amely arcátlan módon a kisebbségi kérdés modellértékű megvalósításával kérkedik, követhetné a finn modellt. Ott ahhoz, hogy a finn és a svéd nyelv hivatalos legyen, egyetlen feltételt szabnak: a kisebbségi számarány érje el nyolc százalékot. A nyelvismeret elsajátítását anyagilag is lehetne támogatni. Európában erre van példa! Jogainkról nem mondhatunk le, mert Erdély területén csak így lehet jövőnk! Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 24.Antall Józsefre emlékeztek Kisborosnyón (Jeszenszky Géza Háromszéken)Antall József-emlékfát ültetett szombat délután a kisborosnyói Székely-Magyar Történelmi Emlékparkban Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, 1990–1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998–2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011–2014 között norvégiai és izlandi nagykövete és felesége, Héjj Edit, Antall József (1932–1993) néhai miniszterelnök unokahúga. A jeles vendégeket az emlékhely bejáratánál Damó Gyula ny. tanító, az emlékpark megálmodója és a nagyborosnyói Pakucs Etelka ny. tanítónő fogadta, majd a Jeszenszky házaspár egy mályvafacsemetét ültetett a rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke emlékére. A volt külügyminiszter köszönetét fejezte ki azért, hogy Háromszéken halála után több mint két évtizeddel is tisztelik Antall Józsefnek, a lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének emlékét, aki írásaival ma is üzen számunkra: a tizenötmillió magyar – melynek létszáma, akárcsak más népeké, csökken – csak akkor maradhat fönn a következő évszázadokban, ha a bajban össze tud tartani. Ezen múlik az erdélyi, illetve az összmagyarság jövője. „Ez a kis fa még ebben a kis faluban is emlékeztessen arra, hogy a magyaroknak milyen nagy embereik voltak” – mondotta. Az emlékparkban a kopjafák és emlékkövek mellett többek között Mikes Kelemennek, Kőrösi Csoma Sándornak, Orbán Balázsnak, Benedek Eleknek, Dávid Ferencnek, Kodály Zoltánnak, Bartók Bélának, Csutak Vilmosnak, Haszmann Pálnak és Sylvester Lajosnak ültettek eddig emlékfát. Szombat este Jeszenszky Géza részt vett az imecsfalvi falunapokon. Tegnap délelőtt a Jeszenszky házaspár a kézdivásárhelyi református templomban istentiszteleten vett részt, és Beder Imre tiszteletes felkérésére ünnepi beszédet is mondott. Az istentiszteletet követően a volt külügyminiszter Kosztándi Jenő festő- és Vetró András szobrászművész műtermeit látogatta meg. Délután megkoszorúzta távoli rokona, Turóczi Mózes mellszobrát, majd a Bujdosó vendéglő különtermében a Turóczi nemzetség mintegy húsz tagjával találkozott. Jeszenszky Géza és felesége ma reggel utazott el. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 23.Vizsgák előtti továbbképzésA huszonhat háromszéki versenyvizsgázónak fele érte el a szükséges pontszámot, hogy az országos oktatásmenedzsment-testület tagjává váljék, péntekig lehet fellebbezni. Az iskolaigazgatók számára őszre ígért versenyvizsgát a szaktárca, amelyre azok a pedagógusok jelentkezhetnek, akik tagjai az országos oktatásmenedzsment-testületnek, emiatt van tétje a nemrég zárult megmérettetésnek. A jelenlegi igazgatók ideiglenes kinevezéssel töltik be a tisztséget, számukra a tagság nem kötelező. Ellenben aki felvételért pályázik, annak korábban részt kell vennie egy legkevesebb hatvan kreditpontos menedzsmentkurzuson, amelyet a háromszékiek a sepsiszentgyörgyi Csutak Vilmos Pedagógusok Házánál végezhetnek el. Botos Erika házigazgató lapunknak elmondta, eddig négy csoport számára tartottak ilyen, száznyolcvan órás továbbképzőt, az utolsó október 24-én indul, és december közepéig tart. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 30.Czegő Zoltán „himnuszíróval” tartottak közönségtalálkozót CsíkszeredábanA sepsiszentgyörgyi Czegő Zoltán költő, író volt a meghívottja a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtár csütörtök délutáni közönségtalálkozójának. A pár éve Magyarországról visszatelepült szerzőt a Székely Mikó Kollégium himnusza szerzőjeként is megismerhette a hallgatóság. Élettörténetébe engedett betekintést Czegő Zoltán költő, író, csütörtök délután Csíkszeredában, a Kájoni János megyei könyvtár közönségtalálkozóján. Az utóbbi években megjelent köteteit elhozó meghívott Cseke Gábor szerkesztő-újságíróval beszélgetve számos olyan eseményről mesélt a résztvevőknek, amelyek az 1989 előtti, erdélyi irodalmi-kultúrtörténeti emlékezet részévé vált. A most 77 éves, 1988-ban Magyarországra kitelepült, majd 2006-ban újból Sepsiszentgyörgyre hazatelepült szerző például részletesen beavatta a közönséget annak részleteibe, hogyan is született meg a Székely Mikó Kollégium Himnusza. Mint kiderült, az 1969-ben kapott megrendelésre Dancs Árpád zongoristával együtt mondtak igent, s az összehangolás estéjén az ihletet az asztalra tett – kibontatlan maradt – barackpálinka címkéje sarkán levő piros-fehér-zöld csík erősítette. A Székely Mikó Kollégium ócska pianínóján legelőször fölcsendült Himnusz azonban nem maradhatott Himnusz néven, hiszen az állambiztonsági szervek megtorlásával számoltak volna, ezért az egykori rektor és iskolaalapító, „Csutak Vilmos emlékére” címet viselte nyomtatásban. A legendás Himnuszért Czegő Zoltán ma is aggódik – mint bevallotta. Ezért a tavaly nyomtatásban „Igazat vallani” címmel megjelent költemény lábjegyzeteként jelölte meg: „Ki tudja, mikor tiltják ki Romániából?” A meghívottat, korábbi közös interjúik fonalán vezetve a beszélgetést Cseke Gábor, pályája állomásain vezette végig: Székelyudvarhely, Marosvásárhelyt, Kolozsvár, Korond, Sepsibükszád, Uzon, Sepsiszentgyörgy, Budapest. Czegő Zoltán a hivatkozott művekből is felolvasott, beszélt a Medrében él, az Időrianás és a Katonabogár regényeinek keletkezéséről is. Az est dedikálással zárult a könyvtár társalgójában helyet kapó találkozón. Gellért Edit maszol.ro 2016. január 25.Megmaradásunk kulcsa a földtulajdon (Háromszék Kultúrájáért Díj Egyed Ákosnak)Egyed Ákos nemcsak ragaszkodott a történelemhez, hanem vigyázott is rá. Úgy tárta elénk, hogy azáltal megismerhetjük, úgy adta tovább, hogy hozzátette a maga részét, hagyta, hogy levonjuk belőle a tanulságokat – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szombaton az olaszteleki Daniel-kastályban tartott ünnepségen, mely alkalomból átadta a Kovászna Megyei Művelődési Központ által alapított, negyedik alkalommal odaítélt Háromszék Kultúrájáért Díjat Egyed Ákos történész-akadémikusnak. Helyiek, barótiak, erdővidéki és sepsiszentgyörgyi tisztelők körében köszöntötte az ünnepeltet Imreh-Marton István, a művelődési központ igazgatója, majd a himnusz eléneklésével megkezdődött a méltatások sora. Tamás Sándor szerint Egyed Ákos Háromszék, 1848–49 című, 1978-ban kiadott első nagyívű munkáját minden gyermek kezébe kellene adni ma is, miként az ő édesapja tette, mert azt úgy írta meg, hogy azóta sem kellett változtatni rajta, nem kellett ’89 után sem átgondolni. A magyar kultúra napjára emlékeztetve Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja azt mondta, ezen a napon a himnusz születését ünnepeljük, mely himnusz a teljes magyar nemzet jelképe, az egész nemzet himnusza, a nemzet megtartó és erősítő szent éneke. Emlékeztetett, miként a kommunizmusban, ma is támadások érik az őseinktől kapott kultúránkat, „elég, ha csak arra gondolunk, mennyi dolgunk van nap mint nap nyelvi jogaink érvényesítése ügyében, mennyi teendőnk volt és van magyar és székely identitásunk, közös jelképeink megvédése érdekében”, és arra buzdított, ne féljünk elénekelni himnuszunkat, használni nyelvünket és nemzeti jelképeinket. Erdővidék büszke Egyed Ákosra, és Egyed Ákos is ragaszkodik Erdővidékhez – mondta Demeter László, aki maga is sokat köszönhet a történészprofesszornak, hisz egyetemistaként, majd Barótra hazakerülve is egyengette útját. Erdővidék Múzeumának vezetője hangsúlyozta: „Egyed Ákos kutatási területe az 1848–49-es forradalom és szabadságharc dicső és szomorú korszaka, olyan eseménysor, amely mai napig is a szülőföldhöz való ragaszkodásunkat és nemzeti öntudatunkat erősítheti.” Egyed Ákos életútját, munkásságát Pál Judit sepsiszentgyörgyi származású kolozsvári egyetemi tanár méltatta. Kiemelte a szülőfalu, Bodos meghatározó szerepét, a szülők és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium jelentőségét a történész életében, és sorolta azokat a kutatási területeket, amelyek Egyed Ákost foglalkoztatták és foglalkoztatják jelenleg is: a parasztság és a jobbágyrendszer élete, az 1848-as forradalom és szabadságharc Háromszéken és Erdélyben, a székely székek, a faluközösség és a székelység története, gróf Mikó Imre és Csutak Vilmos élete és munkássága. Beszélt arról is, hogy 1989 után Budapesten, Debrecenben és Egerben volt egyetemi vendégtanár, 2002–2010 között az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöki tisztségét töltötte be. „Az ünnepelt történelmi időket ért meg, végigélte a történelem hol cselekvő, hol szenvedő alanyaként a tragikus XX. századot, hogy aztán az 1989-es fordulat után megújult erővel építse egyrészt saját életművét, másrészt pedig részt vegyen az erdélyi magyar intézményrendszer újjászervezésében.” A díjazott életútjának megismerését segítette Vígh Emese Séta Egyed Ákossal című portréfilmje is, amely a kutató történész mellett az embert is közel hozta a nézőhöz. Az életműdíjat a háromszéki kultúra terén kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréseként kapta Egyed Ákos, amelyet Tamás Sándor adott át a díjazottnak. A kitüntetett megköszönte az elismerést, és kutatásai egyik legjelentősebb felismerését hangsúlyozta: „A székely történelem legfontosabb eleme a hadiszolgálat. A székelység ezzel vívta ki azokat a szabadságjogokat, amelyek 1848-ig, sőt, a XIX. század végéig részben megmaradtak.” Kiemelte a földtulajdon szerepét a székelység megmaradásában, és kitért 1848. március 15. jelentőségére. „Ez a nap a magyar polgári nemzet születésnapja, amikor a nemzet tagja lesz minden társadalmi réteg, és ebben az időszakban hozták meg azokat a törvényeket, amelyek rendszerváltoztatást idéztek elő.” Lapunk kérdésére, hogy a székely történelemből mi az, ami máig a leginkább megszívlelendő, követnivaló, Egyed Ákos azt mondta: „A székely örökség, a földtulajdon a kulcs, és az a nagy kérdés, hogy ezt az örökséget, amely az anyaföldet jelenti, meg tudjuk-e tartani, van-e elég erőnk, elég akaratunk ahhoz, hogy megtartsuk. Ez egyik nagy feladatunk, ezáltal lehetünk méltók az elődökhöz, és a föld által tudjuk Székelyföldet és értékeit megtartani és továbbfejleszteni.” A Daniel-kastélyban tartott ünnepség a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertjével ért véget, a Balassi-kort idéző ének és hangszeres zene egyfajta történelmi visszapillantóként kapcsolódott a magyar kultúra napi eseményhez. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 6.A helyesírás a nyelvi műveltség tükre (Implom József Helyesírási Verseny)A helyesírási szabályokat, hasonlóan a közlekedési előírásokhoz, akkor is be kell tartanunk, ha nem értünk velük egyet – hangsúlyozta Péntek János nyelvészprofesszor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára tegnap az Implom József Helyesírási Verseny Sepsiszentgyörgyön tartott országos döntője megnyitóján. A házigazda Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója, Már István köszöntőjében párhuzamot vont a verseny névadója és Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium egykori legendás igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre munkássága között, mondván, egymás kortársaként mindketten nehéz időkben álltak ki a magyar oktatásért, utóbbit pedig saját igazgatójuknak is érzi, mert Csutak Vilmos rendelkezett arról, hogy a valamikori Leányiskola, a jelenlegi Mikes, a Mikóhoz tartozzék. Péntek János nyelvészprofesszor hangsúlyozta: Heltai Gáspártól kezdődően a magyar helyesírás megalkotásához sok erdélyi tudós járult hozzá, a jelenkori anyanyelvi mozgalom és a helyesírási verseny kezdeményezői pedig elsősorban a szakmai szervezetek és a civil szféra. Kitért az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny közel három évtizedes múltjára és a hazai magyar iskolák több mint két évtizedes részvételére a vetélkedőn, és azt mondta, saját helyesírási önellenőrzőnket úgy kell magunkban hordanunk egy életen át, miként a számítógép helyesírási ellenőrző programját, mert ez a nyelvi műveltségünk tükre. Lapunk kérdésére, hogy a jelenkori digitális világ, az internetes kommunikáció rontja-e az anyanyelvet, illetve a tavaly elfogadott új akadémiai helyesírási szabályok milyen lényeges változásokat hoztak, Péntek János elmondta, e tekintetben nem nagyon pesszimista, mert éppen a digitális világnak köszönhető a közeledés a magyarországi és az elcsatolt területeken használt köznyelv és közgondolkodás terén. Szerinte a nyelvromlást és a nyelvváltást inkább a kétnyelvűség okozza, amikor a magyar nyelv térvesztését észleljük a másik nyelv javára. A professzor szerint a helyesírásnak ki kell terjednie az egész magyar nyelvre, hogy mindenki érezze otthon magát benne, ezért tartja fontosnak, hogy az eddigiektől eltérően az új szabályzatban példaként erdélyi földrajzi elnevezések is szerepelnek, nem csak magyarországiak és különböző egzotikus vidékekről származóak. Hibának tartja ellenben, hogy a szaknyelvi elnevezések szabályozásáról nem a nyelvészek, hanem a különböző szakterületek tudósai döntöttek, így a közember számára érthetetlen, hogy a fehér liliomot miért írjuk külön, míg a kékliliomot egybe, vagy a fekete rigó miért két szó, míg a sárgarigó egy. A helyesírás oktatása, az iskolai helyesírás tekintetében Péntek János úgy fogalmazott: „Az egyik gond nálunk, hogy a szaktanárok jelentős része nem magyarul végezte a tanulmányait, közülük sokan nem tudnak helyesen írni. 1990 után sok helyen indult tanítóképzés, az ott végző hallgatók egy részének is komoly gondja van a helyesírással, márpedig a helyesírás megalapozása kis korban kezdődik. Ha a tanító nem tud helyesen írni, az nagy baj.” A megnyitó után tollbamondással kezdődött a verseny, Tamási Áron Ábel-trilógiájának keletkezéstörténetét hallgatták felvételről a diákok, majd a feladatlap kérdéseire kellett írásban válaszolniuk. Ez idő alatt a tanulókat kísérő tanárokat Cs. Nagy Lajos, a pozsonyi Comenius Tudományegyetem tanára tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia magyar helyesírási szabályzatának tavaly megjelent kiadása szerinti legfontosabb változásokról. Elmondta, az új szabályzat megengedőbb az előbbinél, több változatot kínál adott szóra, kifejezésre, de továbbra is bonyolult az összetett szavak írása, valamint a szakkifejezések szabályozása, amelyeknek egy köznyelvi változatát kellett volna elfogadni a szakmailag megalapozott, de a közember számára érthetetlen indoklás helyett. A jelenlegi változatban a korábbi túlmagyarázó bevezető helyett egyszerűbb, rövidebb és világosabb a kezdet, bizonyos szókategóriák jobban elkülönülnek, ezáltal átláthatóbb a szabályok rendszere, és külön érdeme a szabályalkotóknak, hogy nem kell azonnal bevezetni, illetve számonkérni minden területen a magyar helyesírás új szabályait, hanem türelmi idő áll rendelkezésre, hogy fokozatosan érvényesítsük azokat – foglalható össze Cs. Nagy Lajos következtetése. Az Implom József helyesírási versenyt a középiskolák IX–XII. osztályos tanulói számára az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Oktatási és Kutatási Minisztérium Kisebbségi Főosztálya, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum szervezi a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke szakmai felügyeletével. A vetélkedőt évfolyamtól függetlenül egységes feladatok és értékelés alapján tartják, a legtöbb pontszámot elérő kilenc diák bejut a február végén Gyulán szervezett Kárpát-medencei döntőbe. A sepsiszentgyörgyi versenyen Erdély, a Partium és a Bánság tizenkét megyéjéből hetvenkét tanuló vett részt, az összesített pontszámot a tollbamondáson és az írásbeli feladatmegoldáson elért eredmények alapján számítják ki. Az eredményeket ma hirdetik ki. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 5.Mindennek eljön az ideje…Húsz éve hunyt el dr. Kós Károly (1919–1996) néprajzkutató Húsz éve, 1996. február 29-én hunyt el dr. Kós Károly néprajzkutató, muzeológus, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Kós Károly (1883–1977) író, építész fia. Dr. Kós Károly a kalotaszegi Sztánán született 1919. augusztus 31-én. 1931-ben a kolozsvári Református Kollégium diákja volt, de 1935-ben édesapja – a tanárokkal támadt nézeteltérése miatt – átíratta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba, ahol Csutak Vilmos volt az igazgató. 1939-ben egy évig református teológiai hallgató volt Kolozsváron, majd ’40-ben, amikor újraindult a néprajz szak az egyetemen, átiratkozott. 1943-ban egyéves ösztöndíjat nyert, és Budapesten tanult, ahol Viski Károly volt a tanára. Történelemből, földrajzból és bölcsészetből szerzett oklevelet. Doktori disszertációját néprajz témakörben írta meg 1944-ben, Viski Károly és Gunda Béla irányítása alatt. 1944-ben egyetemi tanársegédként maradt vissza a kolozsvári egyetemen, ahol történelmet és néprajzot oktatott. Közben az Erdélyi Múzeum Egyesület néprajztárát és az Erdélyi Kárpát Egyesület fényképtárát gondozza. 1951–56 között az Erdélyi Néprajzi Múzeum munkatársa, osztályvezetője és igazgatóhelyettese volt. 1955–59 között, a két kolozsvári egyetem egyesítéséig akadémiai kutatóként a kolozsvári magyar egyetem néprajzi tanszékének előadótanára volt. 1976-ban Faragó Józseffel beindítja a Népismereti Dolgozatokat, amelynek alapító szerkesztője volt. Ez halála előtt két évvel szűnt meg, 1994-ben. 1979-ben nyugdíjazták, de sosem vonult vissza, élete végéig dolgozott. Kutatási területe: az erdélyi és moldvai magyarság tárgyi kultúrája és az interetnikus kapcsolatok egymásra gyakorolt kölcsönhatásai. Legismertebb témakörei: népi vadfogás, fazekasság, kőfaragás, ekés földművelés, bivalytartás, árucsere, vásárok, népi építészet, fejfák, népviseletek, festett bútorok. Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel megírták azt a hatalmas szellemi értéket hordozó öt tájmonográfiát (Kászon, Szilágyság, Kis-Küküllő, Moldva, Torockó), amelyek az erdélyi népművészetben az ember és táj, ember és ember közötti kapcsolatok legszebb bizonyítékai. Ezenkívül vannak a nagy ívű "egyéni vállalkozásai": Tájak, falvak, hagyományok (Kriterion, 1976), Eszköz, munka, néphagyomány (Kriterion, 1979). Halála után jelent meg a monumentális, kétkötetes Mezőség néprajza (Mentor, 2000) és a többszerzős Torockói népművészet (Kriterion, 2002). *** Dr. Kós Károllyal 1984 kora tavaszán találkoztam Kolozsváron, amikor meglátogattam Györgyfalva negyedbeli lakásán. Látogatásomat koráb- bi, levélben küldött meghívására "terveztem" be, amikor túl voltunk már az 1983-as Néprajzi Dolgozatokban lehozott népi vadriasztás megjelenésén. Akkor gyűjtöttem az anyagot a Halálozás, temetés, temető Vadasdon c. dolgozatomhoz. Magammal vittem az addig összeállt anyag nyers változatát, amit tételről tételre gondosan átnézett, tanácsokkal látott el, szakmai útmutatásokkal vértezett fel. Tudta, érezte: az ND szerzői gárdájának java része úgy verbuválódott össze, legtöbbje nem a néprajz terén szerzett diplomát (akkor már nem létezett, azaz: korábban megszűnt a néprajzi oktatás egyetemi szinten), hozzáállásunkat a népi kultúra iránti értékmentő VONZALOM és az akarat fémjelezte, semmint a szakmai felkészültség… Az a nap, amit ott töltöttem a Scarisoara utcai lakásában – dr. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor lakása közelében – felér egy egyetemi évvel! Erre a találkozóra magammal vittem lelki jó barátom, a vadasdi származású Molnár Dénes e témakörben készített rajzait, akinek munkáit látva fölöttébb el volt ragadtatva. Szívből örült annak, hogy apadó magyar képzőművészeink egyre bokrosodó tanári- művészi elfoglaltságuk közepette időt szakítanak a néprajzra is… Aztán beszélt a vonalas rajz fontosságáról a néprajzkutatásban, ami hitelesebbé, értékesebbé és vizualitásában gazdagabbá teszi a leírt néprajzi szokást – jelen esetben a halálozás, a temető néphagyományait. Mikor elköszöntem – a délutáni órákban –, meg kellett ígérjem: sohasem fogok lemondani a "néprajz felé hajló szerelmemről", s még a nyár beállta előtt postázom "halottas" dolgozatomat, hogy benne legyen a következő ND-ben… Néhány hónap múlva postáztam, amelyre az alábbi válasz érkezett. Székely Ferenc Vadasd Kolozsvár, 1984. június 26. Kedves Ferenc! Az egyik szemem nevet, a másik sír. Nyugtázom a te 29+6 oldal szövegből álló dolgozatodat (Halálozás, temetés, temető Vadasdon) és Molnár Dénes dolgozatát (Sírjelek) – 27 oldal szöveg + 12 lap tusrajz, melyeket a napokban (még Csíkszereda-Sepsiszentgyörgy körúton voltam) hozott a posta. Öröm látni az újragépelt (tökéletesített) kéziratodat és a témát jól kiegészítő Molnár Dénes-kéziratot (bár ehhez még nem szólhatok hozzá, mert csak átlapoztam) és szép képanyagot. Öröm látni az ilyen szép képanyagot, de az immár véglegesnek tekinthető (föltehetően már csak szerkesztői adjusztálást igénylő) tanulmányszöveget meg éppen, hiszen ez az a téma és vidék, amiről s ahonnan oly régóta várunk valamit, minél többet, ez kell a Népismereti Dolgozatoknak! Ugyanakkor viszont a másik szemem sír, hiszen ’84 helyett – mint évtizedünk elején szó volt az évenkénti megjelenésről – az ND legközelebbi kötete csak 86-ban jelenhet meg ("legjobb esetben" – mint a Kriterion főszerkesztője írta) s e kötetre már kétszeres anyag van (hál’ Istennek – mondja a nevető szem). A "legjobb eset" pedig arra vonatkozik, hogy jelenleg (3 hónapja) egy brigád a Kriterion eddigi tevékenységét és jövendő profilját igyekszik meghatározni s úgy tűnik, hogy e kiadónak vissza kell térnie a korábbi szépirodalmi kiadó profilhoz s ami nem szépirodalom, azt mind az Editura Academiei, Albatros, Sport- Turism, Meridiane, Creanga stb. kiadókhoz kell átadni elbírálásra, hogy vállalják-e kiadásukat ilyen vagy olyan nyelven. Több éve már a példányszámokat sem a Kriterion határozza meg, s ugyanakkor a papírral és festékkel is problémák vannak. Egyszóval pillanatnyilag alig tudná valaki megmondani, hogy mi lesz a sorsa pl. a ND-nek, vagy akár az én és mások már ott levő kész kéziratainak, melyek szerződés alapján készültek el évekkel ezelőtt. Nem alkalmas e papiros arra, hogy minden részletre kitérjek, minden fentiekkel kapcsolatos gondolatot kifejtsek stb. Ami fő mondanivalóm van a magam és minden szeretett, becsült munkatársam számára, az ebben foglalható össze: mivel jelenleg senki sem sürget, senki sem kap írásaink után, senki sem szorít, hogy hamar-hamar adjuk a kéziratot, az 1950-es, 60-as évekhez hasonlóan nyugodtan dolgozhatunk, alapos munkára van időnk, s ha már mi nem is, de utódaink bizonyára kapnak kiadót munkáinknak. Persze, meglehet, hogy akár pár év múlva kapósak lesznek kézirataink, hiszen a már "változó valóság" korában, mikor úgy rohan, alakul minden, közelebbről is előállhat olyan helyzet, hogy nem csak az olvasók, de a kiadók is igényelni fogják írásainkat, csak legyenek kész formában. Ebben a reményben folytatom én is a munkámat s biztatlak Téged is a további hasznos munkálkodásra. Mindennek eljön az ideje, érdemes dolgozni! Barátsággal köszönt K Károly bátyád Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 16.Az Istennel még magyarul beszélünk (Születésnapi beszélgetés a Magyar Művészetért Alapítvány Életműdíjával kitüntetett 80 éves Gazda József íróval, művészettörténésszel)– Múlt héten 80. születésnapja egybeesett a Csoma-napokkal, mely rendezvénysorozatnak Ön az életre hívója, lelke. Kérem, foglalja össze a Csoma-kutatás magyarságerősítő szellemi kisugárzásának lényegét. – Számtalanszor elmondtam: nem vagyok Csoma-kutató. Őt és emléke ápolását a sors – 1964 óta szülőfalujától alig három kilométerre élek – tette feladatommá. Létre kellett hozni a Kőrösi Csoma Sándor nevével fémjelzett egyesületet, amit 1990-ben – három hónappal a változás után – megtettünk. És az év áprilisában megrendeztük az első Kőrösi Csoma Sándor Napokat. Idén került sor a 27.-re! Minden alkalommal tudományos ülést is tartunk. Akkori rendezvényünkre három, a mostanira 38 tudós-kutató jelentkezett. Idén, az április 7-én megnyílt tárlaton 76 képzőművész vett részt alkotásaival. A tudományos ülések anyagát mindig kötetben is kiadjuk. Soron a 22. kötet megjelenése: Kőrösi Csoma Sándor – nyomok az időben címmel, melyben 44 tanulmány szerepel 714 oldalon. – Az Emlékek Ázsiája: őseink földjén című kötet azt sugallja, hogy őseink Ázsiából erednek, ott kell keresnünk a gyökereket. – Az I. és II. világháborút járt, messzi keletre sodródott hadifoglyok egybehangzó emlékeként bennünket ott, Távol-Keleten – a jelenlegi tudományosság álláspontjával ellentétben, mely az Uralban véli megtalálni az őshazát – mint testvérnépet tartanak számon, és tudnak is rólunk. A magyarság őseredete belevész a messzi időkbe, minden, ami ennek az eredetnek a rejtélyét keresi, csak tapogatózás. Nem értek egyet azzal az állásponttal, hogy aki nem a Hunfalvy és Budenz megjelölte úton tapogatózik, eltévedt lovas lenne. Olvastam egy dolgozatot a tulipánról. Eszerint az 1500-as években bukkant fel a tulipán szó, azelőtt nem ismerték. Se tulipán, se szó! Ezt a fajta óvatos és precízen pontos múltba tekintést nem tudom elfogadni. Keressetek, kutassatok! – mondta-írta hajdanán Kőrösi Csoma Sándor. Valóban: keresnünk kell önmagunkat… Ha nem keressük, úgy sodor el bennünket az idő, mint öntudat nélküli népmasszát, amelyet saját léte titka sem érdekel… – Így született meg 280 magnószalag s az Így tudom, így mondom néprajzi kötet, amelynek eszmei értéke felbecsülhetetlen. – Talán még több is 280-nál, mert sohasem kerül bele minden a könyvbe. Ha egy adott íráshoz a meglévő anyagom 20–25 százalékát fel tudom használni, az jó arány. Egyébként szalagjaim kordokumentumok lehetnének, ha érdekelnék – mondjam így – a nemzetet. Szívesen átadnám digitalizálás végett. – Ez volt az első sikerkötete, amelyet Domokos Géza igazgatása idején, 1980-ban adott ki a Kriterion. – A nyitás szándéka... én nem tartoztam a sikeres szerzők közé. Az elkövetkezőkben, ’82-től ’89-ig nem jelent meg a Mindennek mestere kézirat, bár Domokos Géza mindig megmutatta a kiadói tervet, amelyben benne volt, csak áthúzva ceruzával… – Az Istennel még magyarul beszélünk című kötete a Kárpát-medencei szórványokban gyűjtött emlékező-történelem anyagot tartalmaz. – Olyan nép vagyunk, mely elpusztításra jelöltetett, de ezer év alatt még nem sikerült elpusztítani. Az erő viszont dolgozik, nem adja meg magát. A nemzet élni akarása feszül szembe vele. Ez kettős folyamat: egyrészt a sodró idő, az időket meglovagoló erő, másrészt az idő sodrásának még ellenálló nemzet. Ezt a folyamatot – mely létezik, egyszerre őröl és erősít – kellett megírnom ebben a könyvemben. A címet egy mezőségi asszony – aki egyetlen és utolsó magyarként élt falujában – mondta magnómra, arra a kérdésre válaszolva, hogy ugyan bizony kivel tud még magyarul beszélgetni. Az Istennel – jött a számomra megdöbbentő válasz… Ezt a döbbenetet s a mögötte levő, örökké őrlő-zakatoló és el is nyelő folyamat szomorúságát kellett megörökítenem a könyvben. – Művészportrékat, jeles képzőművészek (Nagy Imre, Gyárfás Jenő, Nagy Albert…) monográfiáit írta a 70-es, 80-as évek elején, amelyek által bepillantást nyertünk a nagy művészek alkotó- és magánéletébe... – Tulajdonképpen ezek a kapcsolatok sodortak a művészi élet közelébe… Nagy Albert, Nagy Imre, Mohi Sándor, Szervátiusz Jenő, Dési Incze János, Bene József – és sorolhatnék még többtucatnyi nevet – barátjuknak fogadtak, művészi pályájuk alakulásának egész közeli szemlélője lettem. Akkortájt épp engedett egy picit a szocreál szorítása. Egyszer Szervátiusz Jenő bácsit épp akkor látogattam meg, amikor egy fürdőruhás nőszobráról faragta le a fürdőruhát, s megjegyezte: lefaragom róla a szocialista realizmust. Én olvastam fel műtermében Juhász Ferenc A szarvassá változott fiúk kiáltozása a titkok kapujából című csodálatos költeményét, amely szerepet játszott gyönyörű domborműve, a Cantata profana megszületésében. Mohi elpanaszolta, hogy micsoda megpróbáltatást okozott neki diákjai előtt, hogy munkáját kizsűrizték a kiállításokról. Nagy Imre beszámolt a marosvásárhelyi cukorgyárban töltött éveiről, küzdelmeiről, amikor úgy próbálta „tanulni” a szocialista realizmust, hogy munkásarcokat, munkajelenetek százait vetette papírra. Nagy Albert elmesélte, hogy Falusi Diogenész című képét látva az egyik látogató odament hozzá, s megkérdezte: mit akarsz ezzel a kulákkal? Én akkor éltem a szörnyű kort: ’56 vérbe fojtását, de valahol büszke voltam, hogy megnyíltak előttem a kor titkai, s láttam, hogy ezek a nagy alkotók miként vívják küzdelmüket művészetük tisztaságának megőrzéséért. – 1994-ben jelent meg a Kriterion és a budapesti Püski Kiadó közös gondozásában a kivételes emberi és erkölcsi tartással felvértezett felesége, Gazdáné Olosz Ella szakmai munkáját bemutató monográfia, amely szinte napok alatt elfogyott. – 2013-ban gyermekeim áldozatos hozzájárulásával (is) bővített változatban, mintegy 12–13 tanulmánnyal és egyéb, róla szóló írásaimmal kiegészítve újra megjelent a könyv. Németh Júlia ezt írta: ha tehetném, az Év könyvének ajánlanám… – Egyébként, ha már itt tartunk: mi lett a sorsa a hatalmas anyagi és szellemi értéket képviselő Gazdáné Olosz Ella-hagyatéknak? – Egy szelete – épp húsz évvel halála után – a Kovászna város által létrehozott Gazdáné Olosz Ella Galériában, a városi művelődési házban szemlélhető meg. Más része a gyerekeknél és itthon, a családi házban van. De gyakran jönnek meghívások tárlatokra; ma vitték el 22 munkáját egy kolozsvári kiállításra… Halála óta kb. 15 kiállítása volt a Kárpát-hazában. Várom, mikor kerülhetnek ki a munkák – melyek hitem szerint megmutatják korunk arcát, lelkét – a nagyvilágba is. – Nagy port kavart, hogy 2006-ban nem vette át a Gyurcsány-kormány kitüntetését, ám öt évvel később, 2011-ben már az akkori kormánytól elfogadta… Mivel indokolja ezt most, tíz évvel a történtek után? – Nem úgy éltem meg, mint aki valami derék dolgot cselekszik. Nem tudtam még azt sem, hogy kik akarnak kitüntetni; a bukaresti magyar nagykövetségtől kaptam egy értesítést, hogy: Önt kitüntetjük. Az óvatosság íratta meg velem a választ: amennyiben ehhez a jelenlegi magyar kormánynak valamilyen köze lenne, erkölcsi okokból nem fogadhatom el. Ezzel – részemről – a pont odakerült a mondat végére. Hogy 2011-ben elfogadtam, azzal magyarázható, hogy más kormány volt, nem a hazáját áruba bocsátó „megbízott” ember volt a kormányfő, aki arra buzdította a magyar állampolgárokat – nem a nemzetet –, hogy bennünket, a hazánktól megfosztottakat tagadjanak meg. Még most is undort érzek, ha arra gondolok, hogy ettől az embertől fogadtam volna el a kitüntetést… – Térjünk vissza gyermek- és ifjúsági éveihez. Kézdivásárhelyen született 1936. április 8-án. – Olyan édesanya szült, akinek mindent köszönhetek. Azt is, hogy érző, azt is, hogy gondolkodó, s azt is, hogy szeretni is tudó ember lettem. S hogy életem minden pillanatában tudtam, hová tartozom. A család hatása mellett a Székely Mikó Kollégiumban dr. Konsza Samu, Rác Gábor, Salamon Sándor tanáraim meg Csutak Vilmos szelleme – amely akkor még élt – ruhát szabott nekünk, amelybe bele kellett nőnünk! S bár a szörnyű kor azt kívánta, hogy tucatemberekké neveljenek bennünket, akik nem tudjuk felmérni helyzetünket, nem érzünk semmit abból, amit nevezzünk így: nemzeti méltóság, népedre, kultúrádra való büszkeség – ők mégis belénk csempészték ezt... – Sepsiszentgyörgy után következett Kolozsvár. Hogyan emlékszik egyetemi éveire? – Mint embert faragó évekre. Egyszer marxizmusórán megállt a kezemben a toll. Mennyi marhaságot mond ez az előadó elvtársnő! Még a nevére is emlékszem: Deleheanunénak hívták ezt az „eszme-papagájt”. Neki is köszönhetem, hogy tanáraim szavaihoz kritikusan viszonyuló, szelektív gondolkodású ember lehettem, s hálát adok azoknak az éveknek, hogy megtaláltam a magam útját. S valódi útmutatókat, szövetségeseket is megismerhettem közöttük. Egy bizonyosfajta gerinc akkor is volt az emberekben vagy azok egy részében… – Előbb Székelykocsárdon tanított magyar nyelv és irodalmat, később a nagy hírű Bethlen Kollégiumnak volt a tanára, majd Kovászna következett. 1975-től diákok által játszott Tamási-darabokkal járták a falvakat. – Nem felejtem, ’75-ben egyik osztályom tanulói valósággal kicsikarták belőlem: tanítsak nekik színdarabot. Addig is rendeztem felnőtteknek – már Székelykocsárdon is –, aztán tanulóknak, de az úgynevezett falujáró diákszínpad így jött létre. S azon a kapun valóban beléptünk! A díszkíséret – mely a háttérben követett bennünket útjainkon, s küldte rólunk a jelentéseket – végezte ugyan dolgát, de mi is tudtuk végezni a magunkét. Még akkor is, ha egy-egy megye (pl. Szilágy) kiutasított, nem engedte a párt, hogy plakátunkat újranyomtassuk. Fiaimat gyötörték a katonaságnál: „Tudjuk, ki az apád! Románellenes színdarabjaival járja az országot”, mire a fiam: „Ez szemenszedett hazugság, mert apám egyetlen színdarabot sem írt”, és így tovább… De átéltük, s megértük ’89-et, amikor az egész Kárpát-medencében, az összes utódállamban turnézhattunk… – Szeret utazni. Milyen emlékei vannak barangolásairól? – Sokfelé, több mint 40 országban jártam, Antarktisz kivételével minden kontinensen, mindig célzatos, anyaggyűjtő szándékkal. Ezres nagyságrendben rögzítettem magnószalagra beszélgetéseket a világban szétszórt magyarokkal, ez alapján írt könyveim őrzik utazásaim emlékét. Mindig kevés pénzzel jártunk, s amikor – hogy emléket is idézzek – lábunkat Velencében a Canale Grande szegélykövein ülve lógattuk le, s néztük a vízen úszó fényes gondolákat, gazdag emberek világát, sohasem arra gondoltunk, hogy nekik milyen jó lehet, hanem arra: nekünk milyen jó, hogy itt lehetünk... Hogy láthatunk, tapasztalhatunk, hogy megnyílhatott előttünk is a világ. Igazi életveszélyben egyszer voltunk néhai feleségemmel. Az afganisztáni Heratból helyi autóbusszal, mint egyetlen európaiaknak, a csupa turbános utastárs között kellett eljutnunk a határ túlsó oldalára. Jó kétórányit a lázadó felkelők területén haladtunk, akik a szovjet rendszert meghonosítani akaró kommunista államfő ellen vették fel a harcot. Az utolsó ellenőrzést végző katonák megjósolták: ha minket felfedeznek, agyon fognak lőni, mint az aznap reggeli busz turistautasait. Az emberség mentett meg! Minden ablakon behúzták a függönyöket, a szélvédő ablakból való belátást pedig a kalauz fiú azzal akadályozta, hogy testével fedezett-álcázott minket, hogy lehetőleg ne fedezzenek fel kintről. Soha nem felejtem el a képet: amikor kiértünk a számunkra életveszélyes zónából, mint a párduc, úgy ugrott fel a fiú, elhúzta a függönyöket, s minket megölelve boldogan mondta: Testvérek, megmenekültetek! – Több díjban részesült, melyikre a legbüszkébb? – Egyszer a Bethlen Gábor-díjat (1994-ben kaptam) nekem ítélő bizottság egyik tagja, jó másfél évtized múltán, szóvá tette, hogy miért nem írom be életrajzaimba a díjakat, köztük az ő díjukat is, amelyet nagy megbecsüléssel adtak nekem. Azt válaszoltam, hogy amit teszek, nem a díjakért teszem… Távol áll egyéniségemtől, hogy én velük dicsekedjem. – Nos, lehetséges, hogy tőlünk értesül: lapzártakor érkezett a Háromszék szerkesztőségébe az örömhír: a Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriuma 2016-os életműdíját tegnap Önnek ítélte oda. Gratulálunk! SZÉKELY FERENC Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 17.Tőkés Istvánra emlékeztekHosszú időn keresztül nemcsak úgy tartottuk számon dr. Tőkés István teológiai professzort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét, a Református Szemle szerkesztőjét, mint iskolánk neves egykori diákját, hanem úgy is, mint a Székely Mikó Kollégium legidősebb élő véndiákját – emlékezett Csikós Júlia mikós könyvtáros az idén januárban százesztendős korában elhunyt Tőkés Istvánra az iskolában tegnap tartott emlékünnepségen. A Székely Mikó Kollégium kazettás mennyezetű, régi dísztermében Csikós Júlia szólt az adományozó Tőkés Istvánról, aki 2008-ban egykori osztálytársai, évfolyamtársai közül egyedüliként jelentette az iskolának, hogy hetvenöt esztendővel ezelőtt végzett a Mikóban, és egykori tanárai emlékére saját könyveit ajándékozta alma materének. Hálás tanítványi tisztelettel és szeretettel – írta be a kötetekbe, amelyekkel olyan neves oktatóira emlékezett, mint Andrási Tivadar, Bágya András, Benedek Károly, Csutak Vilmos, Debreczy Sándor, Demeter Béla, Demény Zoltán, Döme Bálint, Felszeghi István, Gödri Ferenc, Konsza Samu, Szász Béla, Tunyogi Csapó Endre, Boga Lajos, valamint a korábban elhunyt Péter Mózes és László József. A névsor önmaga mikós történelem, miként Tőkés István élete is, akiről Kondor Ágota iskolaigazgató azt mondta, abban a korban volt diák, amikor az egyház, az egyházi iskolák, a Székely Mikó Kollégium is a megmaradásért küzdöttek, és azt a meggyőződést vitte magával a Mikóból, hogy a tudást és a talentumokat azért kapta a Fennvalótól, hogy azt kamatoztassa, használja. Tőkés István lelkészként olyan korban keltett reményt, vigaszt, bátorítást az emberek lelkében, amikor kevesen merték ezt megtenni – mondotta. Tőkés István Málnáson született 1916. augusztus 8-án, az iskolát szülőfalujában és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, de Brassóban kellett érettségiznie román bizottság előtt, mert abban az időben a Mikónak nem adták meg a hatóságok a nyilvánossági jogot. Kondor Ágota ismertette a teológiai professzor, püspökhelyettes, az 1989-ben szolgálatától megfosztott Tőkés István életét, majd az iskola díszes lépcsőfeljárójában berendezett fényképes panteonban, amely az iskola neves tanárainak, növendékeinek állít emléket, a megbecsülés jeléül elhelyezték Tőkés István fényképét. A megemlékezésen verset mondott Kozsokár Hanna, énekelt Márkosi Lili és Steckbauer-Hanzi Réka, Tőkés István emlékezetét és az emlékezőket megáldotta Mátyás István angyalosi református lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 18.Székelyföldi tehetségnap: Csutak Vilmos-mellszobrot avattak SepsiszentgyörgyönManapság, amikor az oktatás helyzete egyre csak romlik, gyengül a minőség, sok fiatal elhagyja szülőföldjét, szükség van az olyan pozitív példákra, mint a Csutak Vilmosé (1878–1936), aki ízig-vérig székelyként, a nemzetéért cselekvő emberként élt és dolgozott – mondta Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán Csutak Vilmos mellszobrának avató ünnepségén. A Székely Mikó Kollégium egykori igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre nehéz időkben is megtartotta azokat az intézményeket, amelyek fontosak voltak a székelység megerősödése szempontjából, felkarolta a tehetséges diákokat és követte pályájukat, hogy tehetségüket, tudásukat ott kamatoztassák, ahol azt gyarapíthatták – méltatta Csutak Vilmos munkásságát az SzTT elnöke, és megköszönte Túri Török Tibornak, a szobor budapesti alkotójának az ajándékot. Kisgyörgy Zoltán helytörténész, lapunk munkatársa történelmi visszapillantóban emlékezett meg a neves mikós tanárokról, akik, miként Csutak Vilmos emberként, pedagógusként mély nyomot hagytak tanítványaik nemzedékeinek egész sorában, és hangsúlyozta az emlékápolás fontosságát. Az alsórákosi kőtömbalapzatra (a helyi Puskás Tivadar Szakközépiskola ajándéka) elhelyezett mellszobrot az alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, verset mondott Miklós Janka és énekelt Balázs Gergő mikós tanuló. A szoborajándékról Túri Török Tibor – akinek Kárpát-medence-szerte láthatóak szabadtéri szobrai, történelmi és hagyományőrző témájú gyűjteményei kiállítására pedig saját múzeumokat hozott létre – lapunknak elmondta, adományozása alapját képezi az az elv, miszerint „tartozunk a hazának, a hazának adni kell, miként a gyermek a szüleinek, miután mindent megkapott tőlük és felnőtt, majd rajta a sor”. Csutak Vilmos szobrának avatója bevezetője volt a mai Székelyföldi Tehetségnapnak, amit a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi oktatási központjában tartanak, és célja a tehetségek és mentoraik bemutatása, társadalmi elismerése. Fekete Réka Erdély.ma 2016. június 20.Egyetlen tehetség se vesszen el ( Székelyföldi tehetségnap)A tehetséggondozáshoz, a tehetség támogatásához összefogásra van szükség a pedagógusok, a tehetségsegítők, a családok és a magyar fiatal tehetségek között, hisz csak összefogásban válik beváltott ígéretté a tehetség – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára szombaton, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában tartott harmadik Székelyföldi Tehetségnapon. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) által szervezett rendezvényen a tehetséggondozás fontosságáról és mikéntjéről beszéltek a mentorok és a finanszírozók, valamint bemutatkoztak néhányan az SzTT felfedezettjei, támogatottjai közül. Az erdélyi magyarság több mint fele, hatszázezer magyar ember él Székelyföldön, emiatt sokszorosan nagy a felelősségünk a tehetségek gondozása terén – mondta a tehetségnap megnyitóján Bereczki Kinga, az SzTT elnöke. „Tehetségeink fontos értéket képviselnek társadalmunkban, amelyre figyelnünk kell, és ezt a lángot ébren kell tartani. Lassan Székelyföldre összpontosul Erdély magyar jellege, ez a tűz tudja táplálni az erdélyi magyarság életerejét. Fontos feladat ez számunkra, akik itt élünk, és a döntéshozók számára is, akik a legmagasabb szinten döntenek a sorsunkról.” Schanda Tamás ismertette, hogy a nemzeti tehetségprogram civilek, tanárok, professzorok kezdeményezésére jött létre, akik felismerték, hogy szükség van egy rendszerszintű támogatásra a tehetséggondozás területén. Elmondta, 2008-ban a Magyar Országgyűlés összpárti konszenzussal támogatta és fogadta el a 2008 és 2028 közötti időszakra megfogalmazott tehetségprogramot. „Ebből is kitűnik, hogy ez olyan össznemzeti ügy, amely mögé megteremthető a teljes társadalmi konszenzus. Ez az összefogás működteti a mai napig a nemzeti tehetségprogramot civilek, egyházak, szakemberek és a kormány összefogása révén, és részt vesznek benne szakemberek és fiatalok a Kárpát-medence minden pontján.” A helyettes államtitkár kiemelte a magyar adófizetők részvételét is a programban, 2015-ben 333 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát tehetséggondozásra, ami 1,4 milliárd forintot jelent, ezt a magyar kormány megduplázta, és így 2016-ban 2,8 milliárd forinttal indult a program, amit ettől az évtől kiterjesztettek a határon túli magyar tannyelvű oktatási intézményekre, ugyanakkor az egyéni pályázási rendszerben is részt vehetnek az elcsatolt területek fiataljai. A tehetségtámogatásban eddig évente 350 ezren részesültek, Schanda Tamás azt reméli, ez a szám a közeljövőben növekszik a program határon túlra való kiterjesztése által. A tehetséggondozásról, a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) működéséről további adatokat sajtótájékoztatón közöltek az érintettek. Bajor Péter, említett két testület ügyvezető elnöke elmondta, a jelenleg működő tehetségpontok hálózata révén juttatják el az információkat az oktatási intézményekhez, tehetséges fiatalokhoz, ez nem minden esetben sikerül egyforma hatékonysággal a szórványban és a tömbmagyar területeken, de Magyarország különböző régióiban is vannak egyenetlenségek. Úgy tartja, a pedagógusok felelőssége is, hogy egyetlen magyar tehetség se vesszen el, legyen szó tudományokról, művészetekről, kétkezi tehetségről vagy akár szervezői készségről. Balogh László, a Matehetsz elnöke, szakmai vezetője szintén a sajtótájékoztatón vázolta, hogy korábban is voltak tehetségprogramok Magyarországon, 2009 és 2012 között a Magyar Géniusz, 2012–2015 között a Tehetséghidak, de tudatos, szisztematikus tehetségkeresést csak a jelenlegi program biztosít, amely korszerű, és összhangban van nyugat-európai modellekkel. A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanáraként a tehetségnap konferenciáján Balogh László Mitől (lehet) tehetség a tehetség(ígéretből) címmel tartott előadást, amelyben a tehetség genetikai, személyiségbeli, intellektuális és a környezeti tényezőktől függő aspektusairól beszélt, amelyeket meghatároz a véletlen, az otthon, az iskola, a közösség és kultúra, a nemi hovatartozás, és hangsúlyozta a szülők, pedagógusok felelősségét az esély megteremtésében, hogy a meglévő tehetség kibontakozhassék. Szerinte óriási tévedés a mai gyakorlat, hogy az iskolák különböző szakköröket hoznak létre a többlettudás átadására, és ahhoz keresik a diákokat, holott éppen fordítva kellene: meglátni a gyermek tehetségét, és ahhoz igazítani az egyéni fejlesztést. Megállapításával egyetértett a németországi Franz Mönks, az Európai Tehetségsegítő Tanács nyolcvanéves tiszteletbeli elnöke, aki leszögezte: miközben az egyéni tanulási és fejlesztési szükségletek különbözőek, az iskolai tananyag ugyanaz mindenki számára, és ez nincs jól, hisz az alkalmasító oktatás minden gyermeknek jó, de a tehetségeknek szükséglet. Beszélt az iskolán kívüli tudásgazdagító programokról, az intelligenciahányados szerepéről, és hangsúlyozta, az IQ sokat elárul, de nem mindent, mert a személyiséget és a kreativitást nem méri. A tehetséggondozás receptje, hogy sok évtizeden, évszázadon keresztül kell művelni, amit eleinktől tanultunk – állapította meg Sütő István, a vargyasi bútorkészítő és -festő Sütő-dinasztia tizenötödik nemzedékének tagja, aki családja példáján keresztül beszélt a tehetség fenntartásáról, Berszány Tibor, a Bertis üzletlánc tulajdonosa pedig vállalkozóként szólt az adottságokról. A tehetségnap kiemelt mozzanata volt a Csutak Vilmos-díj átadása, amelyet idén hárman kaptak meg. Gazda József kovásznai nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanárnak, közírónak, a kovásznai diákszínjátszás megalapítójának Csutak Vilmos-életműdíjat adományozott a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, Kakasi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára és Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítója megosztott Csutak Vilmos-díjban részesült. Az alkalomból három új tehetségpont – a kézdivásárhelyi Kelengye Hagyományőrző Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a ditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola – kapott oklevelet, ezek elindíthatják az akkreditálási folyamatot, amely két évet tart. A harmadik Székelyföldi Tehetségnapon közreműködtek: a Plugor Sándor Művészeti Líceum DoReMi gyermekkórusa, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Kis batyusok néptánccsoportja, Tőkés Zsolt néptáncoktató, valamint egyéni sikeres előadók. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 21.Húszezer átlagon felüliA tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont. Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács. Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón. Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár. A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába. A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára. Gy Turoczki Emese --- Ízig-vérig székely volt A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el. – Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek. Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium. – Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón. Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 27.Csutak Vilmos-díj tehetséggondozásértA Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal adta át a Csutak Vilmos-díjat, amellyel a tehetséggondozásban fáradhatatlan munkával, önzetlenül tevékenykedők társadalmi elismerését kívánja növelni. Az elismerést Csutak Vilmos szellemében teszi, akinek tehetséggondozói gyakorlatát tartja követendő példának. Nem csak azonosítja és követi a tehetséget, de számon kér és hasznosítja a közösség javára. Nemcsak a kiemelkedőkkel foglalkozik, hanem minden gyermekben keresi a tehetséget. Az idei díjazottak a június 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Tehetségnapon vették át a kitüntetést. Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, „Csutak Vilmos tehetséggondozói munkája, amelyből a mai napig élünk, táplálkozunk, időtálló és értékes a közösségre nézve. Háromszéknek, Székelyföldnek mindig voltak hozzá hasonló pedagógusai”. Idén Csutak Vilmos-életműdíjban részesült Gazda József nyugalmazott magyartanár, erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró, valamint megosztott Csutak Vilmos-díjban Szakács Ágnes tanító és Kakasi Zsolt zenetanár. Szakács Ágnes A gyermekek Tancija, akit évek múltán is meglátogatnak és szeretettel gondolnak rá… nem az engedékenysége miatt. Igazságosságával, a felelősség kellő szigorával, jókedvűségével, bizalmával és szeretetével írja be magát a gyermekek szívébe, sok-sok generáción keresztül. Kis közösségeket kovácsol. Szinte észrevétlen és természetes egyszerűséggel fonja a láthatatlan kötelékeket a gyermekek között. Ennek alapját a közös kulturális és nemzeti értékek jelentik, tartását pedig a közös programokon keresztül szerzett élmények erősítik meg. Igaz pedagógusi gyakorlat szerint tanít és nevel. A tanításban mindig szem előtt tartja a gyermeket, ezért a tanulás nemcsak az asztal mellett történik, hanem a valós világból merített élmények és tapasztalatok jelentik a muníciót az élet küzdelméhez, fejlesztenek ki bennük olyan készségeket, amelyek segítik a boldogulás útján. Nevel hazaszeretetre, nemzeti értékek tiszteletére, egymás és más iránti tiszteletre, befogadásra, odafigyelésre, törődésre, felelősségre, becsületre. A Tanci teljes értékű emberré nevel, olyan emberré, akinek tartása és hite van, aki bízik magában és közösségében, és tekintettel van másokra is. Szentgyörgyiként, az erdélyi pedagógusképzés nagy múltú központjában, a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben sajátította el a nevelés sok évszázados gyakorlatára alapozott ismeretanyagot, itt ivódott belé az ősök és a múlt tisztelete, itt kapott egy életre szóló feladatot: a nevelés és tanítás örömteli feladatát. Ezt gyakorolja immár harmincegyedik éve megszakítás nélkül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Sokszínű egyénisége a művészet terén is megnyilvánul: a nemzetközi hírnévnek örvendő Vox Humana Kamarakórus tagja. Igazi tehetséggondozó, ezt számtalan eset, történet igazolja. Ezek közül hadd ragadjak ki egyet, amely leginkább jellemzi pedagógusi mivoltát. Történt, hogy bukott gyermek került a Tanci osztályába. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után a gyermekek befogadták maguk közé, Tanci nem kegyelmezett neki: ugyanúgy kellett tanulnia, mint a többinek, ugyanolyan figyelemben részesült, mint a többi, talán egy kicsit többet is kapott az elején, ugyanúgy kellett bekapcsolódnia közös tevékenységekbe, mint a többieknek. Megrovásban részesült az elhanyagolt feladatokért és dicséretben az apróbb eredményekért. Két év múltán a bukott gyermek dobogós helyezést ért el magyar nyelvi vetélkedőn szavalatból. A szeretet csodákra képes – tartja a mondás. A Tanci szeretete mérsékelte a gyermekben a szülői elhanyagoltság érzését, és pótolta azt, ami annyira hiányzott neki: a szeretetet. Köszönjük szépen, Tanci! Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke Kakasi Zsolt Kakasi Zsolt 1969. április 5-én született Dicsőszentmártonban. Az általános iskolát szülőfalujában, a 2-es Ipari Szaklíceumban végezte 1987-ben. Zenét a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 1993 és 1997 között klasszikus gitár szakon, majd ezt követte a felsőfokú zenei képzés a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 1998 és 2004 között. 2004. szeptember 1-jétől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes gitártanára, I-es fokozatú pedagógus. Kakasi Zsolt olyan személyisége közösségünknek, aki bátran tanácsot ad és tanácsot kér kollégáitól, önzetlenül segít mindenkinek, figyelemmel kíséri nemcsak a saját növendékei fejlődését, hanem ismeri és követi iskolánk számos diákjának az életét. Lelkesedése a művészet és a művészeti oktatás előrevitelében példaértékű. Önzetlenül rendelkezésre áll bármilyen szakmai és baráti kihívás, segítségnyújtás elvégzésére, legyen szó akár kollégáról, akár diákról. Szakmai sikerét az általa tanított diákok számtalan országos és nemzetközi versenyről hozott díjai, gitárestjei, audíciói bizonyítják. Kakasi Zsolt nemcsak tanára, hanem mentora is diákjainak. Közösségépítő és közösségigénylő ember. Diákjai az erdélyi gitároktatás számos rangos elismerését vívták ki. Csak néhány kiváló diák nevét említem: Damian Rusu, Gerard Epure, Illyés Cecília, Bakcsi Melinda, Filip Zsombor vagy akár az Arpeggio Gitárzenekar. Szakmai teendői mellett iskolán kívüli tevékenységei is kiemelkedőek, hiszen társszervezője, illetve főszervezője a marosvásárhelyi Harmonia Cordisz és a Terra Siculorum Nemzetközi Gitárfesztiválnak (2004–2016), valamint tagja a dicsőszentmártoni Kisküküllő Alapítvány kuratóriumának. Több éven keresztül énekelt Erdély egyik legkitűnőbb, számos nemzetközi díjat elért kamarakórusában, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórusban, amely minőségileg magas szintre kívánja emelni és népszerűsíteni az erdélyi kórusirodalmat. Ezt számos európai turné és nemzetközi díj megszerzésével támasztották alá. A gitároktatást nemcsak az iskola diákjai számára teszi lehetővé és elérhetővé, hanem több olyan magánnövendékkel is foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük, vagy alkalmuk a művészeti szakoktatásban részt venni. Itt kiemelnék egy vargyasi nemlátó fiatalembert, akivel a gitártanulás érdekében egy sajátos pedagógiai módszert is alkalmaz, rengeteg lelki töltettel és teljes önfeláldozással. Összegzésként: Kakasi Zsolt munkája, akár szakmai, akár emberi mértékkel kívánjuk mérni, kiemelkedő. A művészeti tehetséggondozásban elért eredményei és sajátos módszere példaértékű nemcsak diákjai, hanem kollégái számára egyaránt. Bátran állíthatom, hogy Kakasi Zsolt tanárkollégánk jeles képviselője az erdélyi művészeti oktatás és tehetséggondozás eszméjének. Lőfi Gellért Attila igazgató, Plugor Sándor Művészeti Líceum Gazda József Gazda József 1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet. Írói munkásságát már egyetemista korában művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdi. Első könyvei művészeti monográfiák (Gyárfás Jenő, Nagy Imre, Nagy Albert, Gazdáné Olosz Ella), majd megjelennek a művészeti útirajzok (Tegnapi kövek, mai utak. Kelet kapui). A szociográfiák talán a legterjedelmesebb művei közé tartoznak (Így tudom, így mondom, Megváltó karácsony, Mindennek mestere, Hát én hogyne siratnám, Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek, Az Istennel még magyarul beszélgetünk, A tűz októbere, A harmadik ág). Legújabb kötetei a Bocz Borbáláról és Boros Lajosról írt művészeti monográfiák. Tanári pályafutása alatt legfontosabb feladatának tartotta a magyar ifjúság nemzeti identitástudatának erősítését, a magyarság sorsa iránti felelősségtudat felébresztését, a közösségért való cselekvésre buzdítást. Ennek szellemében tanította a magyar nyelvet és irodalmat, valamint nevelte a rá bízott ifjakat 1958-tól Székelykocsárdon, Nagyenyeden, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig Kovásznán. Ez utóbbi helyen, idekerülésének első évétől kezdődően aktív tagjává vált a közösségnek: „A munka, a feladat adva volt, s a munka, a feladat – mint mindig – találta meg, kellett, hogy megtalálja az emberét. Nem az ember választotta hát a munkát…” – emlékezik vissza erre az időszakra Gazda tanár úr. Kulcsszerepet vállalt a diákszínjátszás mozgalmának szervezésében. „Az a generáció 1972-ben első ízben írta plakátjára: KOVÁSZNAI DIÁKSZÍNPAD, s ebben a minőségében elindult Erdélyország földjén turnézni, előadásokat tartani, vinni a szót, az anyanyelv szavát el a közeli vagy messzi tájakra, kultúrát vinni, érzést vinni, üzenetet vinni, reménységet adni, az együvé tartozás tudatát adni a messzi nemzettársainknak, Csík, Udvarhely és Gyergyó környékére, Maros megyébe, az ottani szórványokba, aztán tovább, tovább, Kalotaszegre, Szilágyságba, Arad- és Temes megyébe, annak a kezdő, alapító generációnak még a gyermekei is túl vannak már a diákkorukon, esetleg – az is megtörténhet – épp az unokáik ízlelgetik a szót, a kultúra szavát, a művészet szavát.” A diákszínjátszástól a felnőtt színjátszásig 20 év telt el. Mert Gazda József jelenleg is dolgozik a kovásznai Pokolsár Társulat színjátszóival. Művészi, emberi hitvallását talán a következő szavak fejezhetik ki leginkább: „Szivárvány havasán / Felnőtt liliomszál / Nem szereti helyét / S el akar bujdosni / El akar bujdosni” – „De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sosunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: Nincs! Nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt, küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz.” 2016 áprilisában a tanár úr betöltötte 80. életévét. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, elmondhatjuk, hogy élete áldozatokkal teli szolgálat volt. Akkor is népét szolgálta, amikor tankönyvet írt a romániai magyar diákok számára, amikor lejegyezte és könyvek formájában közkinccsé tette az itthon és szerte a nagyvilágban élő magyaroktól gyűjtött több ezer órányi hanganyagot, és akkor is, amikor 1990 óta segítőivel, munkatársaival együtt évről évre megteremtette a feltételeit annak, hogy Kovásznán a nagy tudós, a példakép, Kőrösi Csoma Sándor emlékét felidézzük, ápoljuk, őrizzük a Csoma-napok évenkénti megszervezése által. Mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük további életére és munkásságára. Molnár János tanár, Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 10.Csutak Vilmos, az országos vándorzászló és kollégiumi lobogó őrzőjeE visszatekintő megírására egy nemrég lezajlott ünnepi esemény és egy közeledő tragikus évforduló késztetett. Egyrészt ez év június 17-én az Amőba Oktatási Központ udvarán a Bereczki Kinga által irányított Székelyföldi Tehetséggondozó Tanács szervezésében Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium 1916 és 1936 közötti igazgatója mellszobrának avatására került sor, másrészt száz éve annak, hogy az első világháború idején, 1916. augusztus 28-án törtek be Háromszékre a román csapatok, menekülésre kényszerítve a megye lakosságának nagy hányadát. A Székely Nép 1940. szeptember 25-i száma felidézi a Székely Mikó Kollégium ereklyeként őrzött két zászlójának (az 1905-ben Budapesten rendezett középiskolák országos tornaversenyén elnyert vándorzászló és az 1908-ban felavatott díszzászló) sorsát az első világégéstől a második bécsi döntést követő bevonulásig. Csutak Vilmos a román támadás hírére a két zászlót személyesen vitte Kolozsvárra, s apósa házában rejtette el. 1918-ban visszahozta és a kollégiumi lobogó koszorús lányainak ezüstkoszorújával, valamint a díszes zászlófejekkel együtt fehér bársonnyal bélelt zöld ládájukba zárta. Az említett tárgyak képét lásd József Álmos A Székely Mikó Kollégium képes története című könyvében (T3 Kiadó, 2008). Az 1918. december 1. és 1940. augusztusi bécsi döntés közötti román megszállás alatt nem érezve ezek biztonságát a kollégium épületében a sziguránca kopóinak szimatolása miatt, Csutak levitte múzeumőri lakásába, a lakatot esetleges feltűnés miatt levette, a ládát leszegezte, majd a lakás padlásának félreeső részébe helyezte könyvekkel, ládákkal palástolva, megtiltva a padlás azon részének takarítását is. Óvatosságát igazolta, hogy a politikai rendőrség három alkalommal is tartott házkutatást a múzeumi épületekben. Csutak Vilmos 1936-ban hirtelen bekövetkezett halála után felesége, fiai tudta nélkül, a szemerjai iskola szomszédságában, az időközben elköltözött Balásovits Sándor gyógyszerésztől vásárolt házba vitette a ládát. A bécsi döntést követően, 1940. szeptember 20-án, tehát a magyar helyőrségi csapatok bevonulása előtti napon Csutakné Benedek Károly kollégiumi testnevelő tanárt kérte fel, hogy juttatná el a lobogót Demeter Béla igazgatóhoz. A kollégium diákjai – élükön igazgatójukkal és Benedek Károllyal – szeptember 21-én a két zászlóval felvonulva köszöntötték az érkező csapatokat vezénylő szotyori Nagy Gyula tábornokot, aki maga is tagja volt az országos vándorzászlót 1905-ben véglegesen elnyert mikós tornacsapatnak. A második világháborút követő kommunizmus idején a Székely Nemzeti Múzeum raktárában lapultak a zászlók. 1991-ben a mikós diákok második világtalálkozóján (az elsőre 1941-ben került sor) mindkét zászlót bemutatták, a kollégium lobogójáról hű másolat készült, amely ma az iskolai ünnepélyek elmAradhatatlan kelléke. József Álmos Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 24.Fejlesztik a Székely Nemzeti MúzeumotA Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fejlesztési tervét és annak gazdasági-műszaki mutatóit fogadta el Kovászna megye Tanácsa tegnapi rendkívüli ülésén. A dokumentumokat pályázat keretében ma benyújtják a Gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió Ügynökségére. Az ülésen Tamás Sándor tanácselnök elmondta, az elmúlt európai uniós gazdasági ciklusban már benyújtották a múzeum korszerűsítését célzó pályázatot, azt kedvezően bírálták el, ám nem jutott rá pénz. Most naprakész állapotba hozták a pályázatot, és ebben az új ciklusban is pályáznak. A közel 22 millió lej összértékű tervben a 2 százalékos önrész és az Európai Unióval el nem számolható költségek 4 millió lejt tesznek ki. Az elnök két vaskos kötetet kitevő pályázati iratcsomót is bemutatott, további alátámasztásként Potsa József, Háromszék, Daniel Gábor, Udvarhely és Mikó Mihály Csík vármegye főispánjának a múzeumalapítást követő időszakban a székely nemzethez intézett felhívását is ismertette: „Az özv. Cserey Jánosné által alapított »Székely nemzeti muzeum« Sepsi-Szentgyörgyön elhelyezve, ma már a székely nemzet birtokában van. Ezért a muzeumért szólunk hozzátok, székelyek! Kincs van birtokunkban, mely közös mindnyájunké. Letétetett alapköve egy culturalis intézménynek, mely a műemlékek összeszerzése s az utókor számára való kegyeletes megőrzés által megbecsülhetetlen kincstárát fogja képezni a székely nemzeti művelődésnek, a székely nép történeti fejlődésének. A székely nép, mely hazai történelmünkben oly kiváló szerepet játszott, melynek a letűnt kor lapjain annyi nevezetes eseményekkel van összekötve élete, saját kebelén fogja megőrizni a múlt emlékeit a késő utódok számára. A régi kor emlékei összekötik az elmúlt idők történelmét a jelennel; csak úgy tudunk jól élni a jelennek, ha ismerjük a múltat. Egy ilyen összekötő híd a székely nemzet múltja és jelene között: a múzeum.” A tegnapi ülés résztvevői egyöntetűen megszavazták az előterjesztést. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, a Kós Károly által tervezett százéves Sepsiszentgyörgyi épületegyüttes felújítására pályáznak, a 21. századnak megfelelő látogatóbarát múzeumot akarnak kialakítani. Ehhez hozzá tartozik a főépület, a két múzeumőri lakás, a kazánház és a park. Kiemelte, a felújítás elképzelhetetlen a szomszédos telek bevonása nélkül. Az adminisztratív részleg az igazgatói irodával együtt átköltözik az egykori szalámigyár épületébe, helyén, a múzeumőri lakásban játékkiállítást rendeznek be és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak. A másik múzeumőri lakás megmArad természetrajzi pavilonnak. A főépület tornyát megnyitják a látogatók előtt. A turista tudjon felmenni, onnan körülnézni, és egy kávét elfogyasztani – mondta az igazgató. A parkba szökőkutat terveznek, szobrokat nagyjainknak, mint az alapító Vasady Nagy Gyulának, dr. László Ferenc és Csutak Vilmos múzeumőröknek, továbbá éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot. Megoldják a csatornázást, kicserélik a teljes épületgépészeti rendszert. Magának a múzeumnak új, logikus beosztást szánnak. A református kopjafatározó mintájára katolikus síremlékeknek is szeretnének hasonlót kialakítani. Kós Károly is ezt álmodta meg, a Tolerancia Teremben a kis kápolna a katolikus világot képviseli, a Bartók Terem a református templombelsőt mintázza – magyarázta Vargha Mihály. Múzeumi boltot fognak kialakítani. Tíz év alatt ötven kiadványuk van, azokat árulják, továbbá emléktárgyakat, például a szkíta kard mását. Bevételeik 90 százalékát a jegyeladás teszi ki, 10 százalék a könyvekből folyik be. Ezen az arányon is szeretnének változtatni. Az igazgató reméli, az angyal elhozza a jó hírt, hogy nyer a pályázat, utána meg lehet hirdetni a versenytárgyalást a kivitelezésre. A közbeszerzési eljárás jó esetben fél, rosszabb esetben egész évet vesz igénybe, utána két év áll rendelkezésre a kivitelezésre. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. október 6.Bibó Erzsébet, az elfelejtett nagyasszonyA sepsiszentgyörgyi Magyar Állami Tanítóképző Intézet épületét, amelynek akkori igazgatója Zayzonné Stöger Adél volt, 1919-ben elvette a román állam. A tantestület egy része elhagyta az országot, a másik részét a Református Székely Mikó Kollégium fogadta be a tanulókkal együtt. Így történhetett meg, hogy az 1919–20-as tanévtől a fiúgimnázium mellett tanítóképző, polgári fiú- és leányiskola is volt. A fiúgimnázium tagozataként a négyosztályos polgári leányiskola (későbbi leánygimnázium) működött a Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskola jogutódjaként. Ennek a tagozatnak az élére nevezték ki 1924 januárjában Bibó Erzsébetet, aki Jancsó Gábor fiúiskolai igazgatót váltotta fel, mivel a törvények nem engedélyezték, hogy férfi álljon a leányiskola élén. Húsz éven át vezette Böske néni az intézetet, szerzett elismerést a nőnevelés terén. Karöltve Csutak Vilmossal, a Fiúgimnázium rektor-igazgatójával síkra szállt a leányképzés ügyéért. Mivel a felettes tanügyi szervek kifogást emeltek, amiért a fiúk és a lányok egy épületben tanulnak, mindent latba vetett, hogy különálló iskolaépületet teremtsen a lányoktatás számára. A különálló épület létrehozásának gondolatát Csutak Vilmos 1925-ben terjesztette a kollégium tanári nagygyűlése elé, és a városi tanácshoz fordul ennek érdekében. Kemény szervezőmunka következett: elvi engedélyeztetés Bukarestben, felhívás a megye lakosságához az anyagi támogatás érdekében. Az anyagi fedezet megteremtése után Kós Károly építész jóvoltából elkészült az új iskola épületének terve, és 1927-ben már áll is az Ujjvárossy-kertben az új épület, a kicsi Mikó (a mai Kós Károly szakközépiskola), majd 1935-ben mögötte szintén Kós Károly tervei alapján az internátus. Ezen tetteivel Csutak Vilmos beírta magát a mai Mikes Kelemen Főgimnázium történetébe. A tanulólétszám növekedésével az új épület már nem volt elegendő, ezért használták a Székely Tanalap (a mai C. Brâncuşi-iskola) épületét, valamint a Kriza János utca sarkán álló, ma is használt kicsi Mikest. Ezek az évek voltak az iskola történetében a vándorlás kezdetei. De semmi sem törhette meg a tantestület és igazgatója fáradságot nem ismerő munkáját. Olyan nagyszerű pedagógusokat jegyezhetünk ebből az időből, mint Zakariás Erzsébet (későbbi igazgató), Seprődi Anna, akik szívvel-lélekkel álltak Bibó Erzsébet mellé nemes hivatásuk teljesítésében. De ki is volt Bibó Erzsébet, mindenki Böske nénije? Csombordon született 1885. október 19-én. A család barátosi eredetű. Iskoláit Hódmezővásárhelyen, Nagyváradon az Orsolyák Intézetében végezte, majd Győrben tanítói oklevelet szerzett. Milyen érdekes. Itt Pálmai Lenke tanítványa volt, akinek később utódja lesz. 1907-ben Budapesten magyar nyelv és irodalomból és történelemből tanári oklevelet szerzett. Pályafutását Baróton kezdi meg, majd Segesvár, Rimaszombat, a bácskai Kula következett. 1918 őszén kerül Sepsiszentgyörgyre a polgári leányiskolához, 1924 januárjában nevezik ki az iskola igazgatójának. Új megbízatása kezdetén fő feladatának a lányoktatást szolgáló megfelelő iskolaépület létrehozását tartotta. Ezt sikerült elérni a fent vázolt körülmények között. Igazgatói tevékenysége nem szorítkozott csupán az épületkérdés megoldására. Mindenki Böske nénije nagyszerű, de szigorú pedagógus volt, élményszerű órákat tartott, ezért is szerették növendékei. Kollégái tisztelték demokratikus vezetési módszereiért. Igényességét, pontosságát és következetes vezetési eljárásait a felsőbb szervek által hátrahagyott jegyzőkönyvek is igazolják. Ő volt, aki kezdeményezte a leányiskola főgimnáziummá való fejlesztését (ami Zakariás Erzsébet igazgatósága alatt vált jogerőssé). A tanárokon kívül nagy hozzáértéssel tanított színdarabokat (fiatal korában a színészet felé is kacsingatott) diákjainak, de a felnőtteknek is. Nevelői tevékenysége mellett mintegy két évtizeden át a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének alelnöke. 1971 februárjában bensőséges ünnepségre került sor az akkori 2. számú középiskolában, majd 1995 novemberében a szemerjai templomban. Az 1971-es találkozón még részt vett Böske néni is. Ez volt az utolsó találkozása volt iskolájával. Beszédében hangsúlyozta, hogy ,,tanító ne legyen az, akiben nincs hivatásszerűség, és nem szereti a gyermekeket...”, és hogy belső adottság szükséges a tanítósághoz. Az ünnepség kezdeményezője – úgy, mint az 1995-ös hálaadó ünnepségnek is – Kelemen József, az iskola egykori tanára és igazgatója volt. Kelemen József köszöntőjében (1971) így jellemezte Böske néni: ,,Életét sohasem szennyezte be az öncélúság, a lelkiismeretlenség, a becstelenség, az igazságtalanság, a rosszindulat.” Szemét mindig a közérdeken tartotta, munkaerejét annak szolgálatába állította, erre serkentvén másokat is. Sokatmondó néhai Szabó József uzoni református lelkipásztor ,,értékelése”: ,,Sokszor elmondta: mindig a boldog családi élet után vágyódtam, nem adatott meg nekem, de nem panaszkodom, családom volt az iskola, gyermekeim a tanítványaim, s örömöm az ifjúság nevelése.” Pályafutásának 40 évéből huszonkilencet töltött az iskola szolgálatában. 1971. május 22-én halt meg. Sírja a szemerjai régi református temetőben található, 1989-ben aligazgatóként kezdeményeztem az akkori líceum építészeti szakosztályai és a Megyei Építészeti Vállalat anyagi támogatásával felújítását. Emléke legyen áldott halálának 45. évfordulóján is! Jancsó Árpád Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 9.Családi legendáriumtól küldetéstudatigSzebeni Zsuzsa a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjánaksepsiszentgyörgyi fiókját vezeti december végétől. A kolozsvári születésű színháztörténész, akinek munkásságát több kiállítás kapcsán is ismeri az erdélyi közönség, arról is beszélt a Krónikának, hogy miként készül az intézet a kultúrát népszerűsíteni a Székelyföldön és a szórványban. – A Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézetét vezeted december végétől. Kolozsváron születtél, huszonvalahány évig Magyarországon éltél, viszont az elmúlt években számos erdélyi városban bemutatkoztál az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténészeként, különféle tárlatok kurátoraként, szervezőjeként, ötletgazdájaként. Mi indított arra, hogy vállald az intézet vezetését, és most már teljes gőzzel Erdélyben népszerűsítsd a kultúrát? – Évek óta gondolkozom azon, hogyan tudjam a Magyarországon s vándorlásaim közben szerzett tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatni. Ignácz Rózsa – Levelek Erdélyből – mondatai sokszor jártak az eszemben: „Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között... Pesten vagyok otthon (...) s mégis, olyan kapkodó igyekezettel megyek nyaranta haza, mint akinek életkérdés abból az egyetlen levegőből szippantania.” De arra a következtetésre jutottam, hogy én még a rémálmaimban is a kolozsvári Görögtemplom utcában vagyok otthon, s ez ellen nincs mit tenni. Persze a gyökerek is nagyon sokat számítottak, hiszen nagymamám Kiss Manyi legelső nézője volt, és nem ildomos, de magaménak érzem, akár azt a nyilván megérdemelt nyaklevest is, amit – Csutak lány lévén – a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatójától, Csutak Vilmostól kapott. A családi legendárium erősítette a motivációt, de az is, hogy számomra példaértékű az a munka és lendület, ami a Székely Nemzeti Múzeumban zajlik, és remélem, gyakran lesz alkalmunk együttműködésre. Szebeni Zsuzsa Kolozsváron született, a 3-as számú Matematika–Fizika Gimnáziumban (ma Báthory István Líceum ) érettségizett. A debreceniKossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozofia szakán végzett, majd ugyanennek az egyetemnek a doktori képzését hallgatta, PhD-dolgozata folyamatban. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult. A budapestiKommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakot végzett. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) határon túli referense közel húsz évig, amely időszakban több mint 15 vándortárlat kurátora. Ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás, amely öt országban 33 állomást járt végig. Ez időszakban számos cikket és öt színháztörténeti kötetet publikált a gyergyóiFigura Társulatról, Kiss Manyi, Kovács Ildikó, Bánffy Miklós pályaképéről. 2015-ben részt vett a Kolozsvári Magyar Opera jelmezrekonstrukciójában, ugyanebben az évben feltáró kutatómunkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Mivel kialakult a kutatási területem, ahol elkezdtem bizonyos színháztörténeti témák következetes kutatását, „újjáépítését” – például gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismertetésére irányuló kiállítások létrehozását –, körvonalazódott, hogy komplex terveket is képes vagyok kivitelezni, akár kicsit eltávolodva a színházi témáktól. Ugyanis például a múzeumi szférában, bár nagyon szép munka, de kevés az átjárás az egyes területek között, és bár érdekel az adott téma, nem tudok vele kellőképpen foglalkozni, mert kötött a „táncrend”. Különösen a Bánffy-emlékév kapcsán úgy éreztem (Bánffy Miklós kolozsvári születésű író, művész, politikus, volt magyar külügyminiszter születésének 140. évfordulóján Erdély-szerte egész éves programsorozatot szerveztek 2013-ban és 2014-ban Szebeni Zsuzsa vezetésével – szerk. megj.), hogy képes vagyok önálló tevékenységre valamilyen szinten. A másik lényeges dolog, hogy kezdtem átlátni: nehéz határon túli referensi munkát végezni Budapestről, annak ellenére, hogy havonta majdnem tíz napig voltam távol. És fejtörést okozott a kiállítások, rendezvények megszervezésének logisztikája, a folyamatos utazgatás. Bár komoly munka zajlott a különböző helyszíneken, nem volt adott mindenhol az infrastruktúra, így elkezdtem gondolkozni azon, hogyan lehetne hatékonyabban végezni ezt a munkát. Régóta követem a Balassi Intézetek programjait, több alkalommal is belekapcsolódtam a tevékenységükbe, tetszett a nyitott és szerteágazó volta. Még az is tetszett, amit Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója „cipősarkalásként” aposztrofált, ezt én a magam számára úgy értelmezem, hogy „magad, uram, ha szolgád nincsen”: tehát egyedül is érdemes elkezdeni dolgokat, mert kellő lelkesedéssel és kitartással segítőket szerez az ember. Különben meg szeretem a kihívásokat. Amikor meghirdették a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetésének lehetőségét, úgy gondoltam, mindenképpen szeretném megpróbálni, és közben folytatom azt a munkát, amit elkezdtem, és amit eddig Erdély-szerte és a Székelyföldön is mindig jól fogadtak. – Mivel elsősorban színháztörténettel foglalkoztál, ez valamiképpen tükröződik majd a fiókintézet tevékenységében, vagyis kiemelt helyen szerepelnek a színházi vonatkozások a kultúra más területeihez képest? – Nem gondolom, hogy kiemeltebb lesz, viszont vannak már kész anyagok, amelyeket szeretnék bemutatni olyan helyszíneken, ahol eddig nem sikerült. Ugyanakkor támaszkodni a tapasztalataimra fogok, egy ideig ez lesz a „kályha”, a pont, ahonnan mindig el lehet biztosan indulni egy olyan különleges színészi tehetségekkel megáldott területen, mint Háromszék. Hiszen innen származik Gidófalvy Pál, Laborfalvi Róza, Kiss Manyi, Ignácz Rózsa, Bihari József, Köpeczi Bócz István, Kovács Ildikó – hogy csak a jelentősebb színházi embereket említsem. Ez a színháztörténeti pillér nem elhanyagolható kiindulópont, és persze ott van a kortárs színház is. Ugyanakkor persze a színháztörténészi a legerősebb oldalam. Így egyértelmű, hogy jelen lesznek a Balassi Intézet programjainak sorában a színházi témájú rendezvények, viszont nem szeretném, ha ez más területeket elnyomna. Másik lényeges dolog, hogy folytatom a kutatásaimat, és azt tervezem, hogy ki is bővítem valamilyen formában. – Konkrétabban lehet már tudni, hogy milyen rendezvényekkel készül a fiókintézet, és mire számíthat a székelyföldi kultúrakedvelő közönség a 2017-es évben? – A 2017-es év szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy több kerek évfordulót is ünneplünk. Még zajlanak az első világháború évfordulós ünneségei, 200 éve született Jókainé Laborfalvi Róza, 175 éve halt meg Kőrösi Csoma Sándor, így ez is kerek évforduló. A Kőrösi Csoma-jubileum megkülönböztetett program lesz a háromszéki Csomakőrös közelsége meg az ott tervezett emlékház-felújítás miatt is, ezen kívül kiállításokat és egyéb programokat szervezünk. Amit nagyon fontosnak tartok ebben az egész stratégiában: amikor megpályáztam ezt a munkát, figyelembe vettem, hogy Sepsiszentgyörgynek nagyon élénk a kulturális élete, számos lehetőség nyílik kulturális programokra. Azt szeretném, hogy a meglévő programokat bővítsem valami sajátságossal, ami gazdagításukat, színesítésüket szolgálja. Itt arra gondolok, hogy bizonyos programokat nemzetközi szinten is lehetne népszerűsíteni, nemzetközi vonatkozásokat behozni, vagy pedig magukat a programokat külföldre vinni, csupa olyasmire nyílhatna lehetőség, amire eddig nem nyílt. – Például milyen helyi programra gondolsz? – A szentgyörgyi Designhét jó példa erre: szervesen kapcsolódna a koncepcióhoz, hogy a rendezvény keretében történeti anyagokat is bemutassunk. Vagy a Kőrösi Csoma-napok egy vagy két programpontjának szervezését átvállalja a Balassi Intézet. A könyvkiadást is jelentősnek gondolom, három kötet létrejöttében is szeretnénk intenzíven együttműködni. Ugyanakkor igyekszem új dolgokat előtérbe helyezni, például erősíteni a női szerepvállalás témáját. Ehhez két programunk is kapcsolódik, az egyik az aradi vértanúk özvegyeiről szóló kiállítás, amit magyar és román nyelven is szeretnénk bemutatni, hiszen rendkívül érdekes pályaképekről van szó. Azt természetesen mindenki tudja, hogy az aradi vértanúkkal mi történt, mi volt a sorsuk, azt azonban már kevesebben, hogy kik voltak a feleségek, gyerekek, akik utánuk maradtak és feltalálták magukat megállták a helyüket. A másik témába vágó rendezvény a Nők és hősök című kiállítás, amit a Balassi Intézet központja hozott létre, viszont mi egy bővített változatot szeretnénk bemutatni, amiben a székelyföldi korabeli női hősök életpályáját is ismertetnénk. A kiállítás formavilágát és koncepcióját felhasználva székelyföldi emblematikus, az első világháborúban szerepet játszó nőalakokat is igyekszünk bemutatni. Ezen kívül természetesen folyamatosan szeretnék könyvbemutatókat szervezni, de a tematikáját változatosan alakítani: ne csupán az irodalomra vagy a történelemre összpontosítsunk. Például egy Karády Katalinról szóló kötetet is ismertetünk, ami nemrég jelent meg a Helikon Kiadó sorozatában. – Ezek az események nemcsak Sepsiszentgyörgyhöz kötött, hanem úgynevezett vándoresemények lesznek, és más székelyföldi helyszíneken is láthatják-hallhatják az érdeklődők? – Nyilván elsősorban Sepsiszentgyörgyre koncentrálunk, de persze nemcsak ennyiről van szó, hiszen például több helyszínen emlékezünk a reformáció 500. évfordulójára. Brassóval, Szebennel is nagyon jók a kapcsolataink, akárcsak a csíkszeredai főkonzulátussal. Mindazokat az eseményeket, amelyeket megszervezünk, úgymond tovább tudjuk vinni, például az aradi vértanúk özvegyeit bemutató kiállítást Erdély-szerte láthatják majd az érdeklődők, az első helyszín persze Sepsiszentgyörgy lesz. A szórványt is erőteljesen be szeretnénk kapcsolni a programjainkba, például ha adott egy program, ami más területekre is „átnyúlik”, egy jeles személy szülőhelyének okán például, akkor azt elvisszük máshová is. A Székelyföld és a szórvány az elsőrendű kulturális célpontunk, Brassót, Szebent és környékét is kiemelt helyszíneknek tartjuk, ezeknek a területeknek a bevonását könnyedén meg is tudjuk valósítani. Mindenképpen elmondható, hogy a fiókintézet tevékenysége területi szempontból egyáltalán nem zárt. – A mandátumod mennyi időre szól? – Három évre szól a mandátumom. Az elmúlt hónapokban a bukaresti Balassi Intézet szervezte a szentgyörgyi programokat is, Kósa András, a központ igazgatója hősies munkát végzett. Decemberben viszont már itt dolgoztam: elsőként megszerveztem a debreceni Ajtósi Dürer-kör képzőművészeinek a tárlatát közösen az Árkosi Művelődési Központtal, a hagyományos technikákat felvonultató gyűjteményes grafikák január 9-áig lesznek láthatók a központ Olt utcai kiállítótermében. – Januárban milyen rendezvényt terveztek? – A Balassi Intézetek közös szervezése a Pentaton zenei ügynökséggel a nemzetközi Csárdáskirálynő-turné, mely három székelyföldi várost Kézdivásárhelyt, Csíkszeredát és Udvarhelyet érinti. A Park hotellel közösen szeretnénk szervezni egy Carola-bált, amely gasztronómiai esemény lesz, de nemcsak. A rendezvény báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Bánffy Miklós múzsájának receptjeit sorakoztatja fel, ugyanakkor színészek olvasnak fel egy dramatikus szöveget a jeles arisztokrata hölgy életéről. Carola egy rendhagyó századforduló extremitását megtestesítő egyéniség volt, aki modernitásával megújította a női imidzset. Bátor, művelt, nem tartotta be az általa észszerűtlennek tartott szabályokat. Rajongott a művészetért, ismerte és tudatosan támogatta a művészeket, inspirálta irányította, és szükség esetén bírálta őket. Az első világháborúban a fronton ápolónőként vett részt, végig dolgozott, naplót vezetett, és ha ideje engedte, a hevenyészett hadi műteremben alkotott, vagy modellkedett olyan alkotók társaságában mint a brassói születésű Hans Eder. Jótékonysága legendás volt, számos kisdedóvót hozott létre Erdély-szerte. Irodalomszervező tehetsége és háziasszonyi kvalitásai nélkül a marosvécsi Helikon-találkozók szegényebbek lettek volna. A diakóniai mozgalom fáradhatatlan támogatója, különleges szociális érzékenységű hölgy volt. Január 28-án, az ő névnapján az ő tiszteletére, szellemisége felelevenítése érdekében szervezzük az eseményt Sepsiszentgyörgyön. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2017. július 6.Csutak Vilmos-díjKét háromszéki kiválóság kapta meg idén a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) által 2014-ben alapított Csutak Vilmos-díjat, amelyet nemrég adtak át Székelyudvarhelyen. A tehetséggondozás elismeréseként a díjban Szilágyi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus alapító karnagya és négy évtizeden át vezetője, valamint Ivácson László, a szintén sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője részesült, és idén először tüntetett ki az SzTT támogatót komoly társadalmi szerepvállalásáért, ezt az elismerést Paul Baan hollandiai üzletembernek ítélték oda, akinek segítségével a 2000-es évek elején elkezdődött a tehetséggondozás a Global Teenager Projekt beindításával Romániában. A Csutak Vilmos-díj odaítélése jelölés alapján történik, és olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik önzetlen odaadással foglalkoznak nap mint nap gyermekekkel és fiatalokkal, személyes példájukon keresztül tanítják őket emberségre és a szakma iránti alázatra és szeretetre. Az SzTT évente két díjat oszt ki, a díj 2000 lejes pénzjutalomból, oklevélből és emlékplakettből áll, amely Hosszú Zoltán sepsiszentgyörgyi képzőművész alkotása. (fekete) / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 11.Szolga népek BábeleSzeretnék egyetérteni az emberekkel abban, hogy márpedig Romániában magyarellenes, ártatlan provokáció – úgy fordítanám székely-magyar nyelvre, hogy hergelés – nincs. Az ókori Róma jogrendjében – Napóleon törvénykönyve is átvette, ma is érvényes – a gyilkolási, bűnözési szándékot épp úgy büntetik, mint a tettet. Székelyudvarhelyen, az állítólag nem is létező Székelyföldön csinos kis román cirkuszt hamisítottak a magyar kiszolgálónő ellen. Ismerjük az ügyet. Nem ártatlan, de nem ám a nyitás előtti román „vásárló” kihívó, a fiatal magyar lányt megalázó, hamisított videofelvétele, miegymás. Én vettem a bátorságot – dehogy is a fáradságot! –, dologidőben, minden rosszindulat nélkül bejártam a nagypiacot, nézelődtem ott, ahol naponta megfordulok, és ahol egy magyar asszony azt válaszolta nekem egy alkalommal, úgy 4 éve a kérdésemre, „miért nem írja ki magyarul is, mit árul”, hogy a piac ellenőrzői megtiltották. Na, akkor se hittem, és ma sem. Nézelődtem. A piac 3/4-ét a román árusok uralják. Csak „menet közben” rögzítettem magamban és a leendő olvasók kedvéért, ha így haladunk, akkor tényleg igaza lesz Valentin Roman újságírónak (írtunk róla minap), hogy „megadhatják nekünk a teljes autonómiát, ám akkor mi, székelyek, éhen és iskolai műveltetés nélkül kihalunk…” Nocsak! A piacon négy helyen találtam magyar nyelvű árumegnevezést (is). A többi román. A magyar árus sem használja a magyar megnevezést! És ezt én most úgy nevezem, hogy a minden-mindegy belenyugvás kórságtünete. Akkor meg kikért dörgedelmezünk? Kiknek a gyermekeiért? Hiszen innen csak egy lépés már a falunapok, a kürtőskalács, a harangszó és a zsoltár betiltása! Az újságárus ablakára kiírva: ADAOS COMERCIAL. Egyéb semmi mellette, alatta, fölötte. No, nem azért járom a várost, hogy sírjak vagy nevessek. A textilpiacon kiírva: ZAMACO IMPEX, és hogy ne legyen egyedül föltűnő, odébb ez írva: ECMON. És hogy túl korán ne kiáltsak égbe, pár méterrel odébb kiírva, hogy croitorie–varroda. Kedves vásárló és olvasó, higgye el, ez kissé megnyugtatott. De besettenkedem a piaci gyógyszertárba, úgy, ahogy édesanyám tanított, levett kalappal, és ott egy hosszú román felirat. Kérdezem a kedves magyar főnöknőt, mit jelent. Mondja, itt ülhet le a beteg a gyógyszerésszel megbeszélni… És magyarul miért nem írja? – Hogyne, azonnal kitesszük, semmi akadálya. Én elköszöntem, hogy megkérdezhessem, mi az akadálya annak, hogy magyarul írják ki pl. a vendéglő nevét ahelyett, hogy: GANÉSA URBANIZÉ GARDEN. Szinte látom, hogy a Párizsból beözönlő franciák fordulnak is vissza: nincs ganyéza, akkor meg nem eszünk itt! És itt a nemzetelhagyás ringyoid jele: FRESTILLERS Kézdivásárhely, Molnár Józsiás park. Istenem, ha ezt látná a kiváló férfi, Molnár Józsiás, a ’48-as forradalmár katonatiszt meg a fia, aki 1892-ben mondotta a magyar parlamentben: „van a királyi koronának egy kincse, Erdély, ahol ha nem élnének a székelyek, a korona már régen elveszítette volna…” Hát ezek szerint mi visszük veszendőbe taknyosul azt, amit Molnár Józsiásék, Csutak Vilmosék, László Ferencék megmentettek. Ha ma Sepsiszentgyörgyön, a Bălcescu utcában ez olvasható egy kávézó tábláján: SAINT GEORGE TATTOO E PIERCING, és odébb emez: DESKJET INK ADVANTAGE, és a Székely Mikó Kollégium földszintjén, a szép főtéren: GUINNESS IRISH PUB, akkor miért is szájalunk költőkként és politikusokként? És rég várom a választ. A Dona Gyógyszertárban egyetlen magyar tájékoztató, egy magyar szó nincs. Kérdeztem halkan a gyógyszerészt – neki sem volt szava. És EZ is jellemző. Néma gyermeknek… És itt van a kínai nagykereskedés a központban: egyetlen ember tud magyarul, akit meg- és elé kell keresnie a vásárlónak, mert mindenki román, és szót se tud magyarul! Megkeresem a megsértett udvarhelyi lányt, vigasztalom. A mai román sajtó szerint (Ady: Vajon lehet-e jobbra várni?/ Szívünk és lelkünk fáj bele./ Vajon fölébred valahára/ e szolga népek bábele?) a magyarok felelősek a gyűlölködésért. Nem igaz. Az egyik román politikus mondta: „karóba kellene húzni a magyarokat is, nem csak az elaljasodottakat.” És Radu Banciu állatoknak nevezi a romániai magyarokat. Szeretve tisztelt olvasóm, ezt akartam megbeszélni sokadszor Veled.l Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. október 4.Öröm és aggodalom a Heveder alattBizony van öröm is, gond is egy olyan település életében, mint amilyen Sepsimagyarós – derült ki a vasárnapi ünnepi igehirdetésből. Deák Botond tiszteletes, beszolgáló rétyi református lelkipásztor Ezsdrás könyvének azzal a versével példázódott, amikor a hívek lerakták az Úr házának alapját, és felhangzott az örömben való kiáltás, de a nép siralmának szava is. Lehet-e új életre számítani egy apadó lélekszámú, kiöregedő faluban? – tette fel a kérdést a lelkész az ünnepi istentiszteleten. Lehet – hangzott a derűlátóan fogalmazott felelet, mert itt még megkondulnak az imára hívó harangok, mert tartja magát az egykoron önálló jeles település, mert meg-megújítja templomát, mert időnként óhajt találkozni az elszármazott falusfelekkel, jólesik ünnepeket ülni, s lám, emléket állítani és emlékezni az egyre tovatűnőbb múltra is. De az ezsdrási üzenetben benne van a sirám is, egyfajta közösséget sebző jajveszékelés, mert a gyerekhiány a falu ősi iskolájának létét ismét veszélyezteti. – Mennyi a jelenlegi gyermeklélekszám a Fodor János tanító nevét viselő helybeli iskolában? – kérdeztük Gál Erika tanítónőt. – Nagy a gond és főleg az aggodalom – felelte –, mert a tavaly megszűnt az óvoda. Az egyetlen óvodáskorú gyerek most előkészítő osztályos, és vele együtt heten vagyunk. Év végén kirepül egy negyedikes, és így jövőre hatan maradunk. Kérdés, hogy ezzel a létszámmal maradhat-e az iskola? Ennél még szomorúbb, hogy nincsen a faluban óvodaköteles gyerek, nincs utánpótlás, hacsak nem költözik ide néhány fiatal, gyerekes család. – Veszélyben van a magyarósi iskola jövője – jeleztük Ráduly István polgármesternek. – Volt még ehhez hasonló helyzet évekkel ezelőtt – mondotta –, az önkormányzat akkor segített, bepótolt a költségekbe. Segítenénk ezután is, ez lehet a megoldás a következő iskolai évben is. – Valóban aggodalomra ad okot a jelenlegi helyzet? – kérdeztük Szabó Margittól, az uzoni Tatrangi Sándor Központi Iskola igazgató-pedagógusától is. – Már tavaly párbeszédet folytattunk a megyei tanfelügyelőséggel az iskola fenntartásának fontosságáról, megértőek voltak, és engedélyezték az idei működést. Jövő iskolai évre is kérni fogjuk az egység működésének engedélyeztetését, meglépjük ismét a legfontosabb lépéseket. – Van még más baj és kétely éppen elég ebben a faluban – jelezte Kovács Zsombor falufelelős, a községi tanács képviselője. Lehangoló, hogy rohamosan öregedik ki a falu, nincsenek munkahelyek a fiatalabbak számára, a megélhetés is egyre nehezebb, mert a vadállomány szaporodása idén is jelentős károkat okozott az amúgy is munkaerejük fogytán levő magántermelőknek. Rendszeresen bejárnak a vadak terményeinkbe, ezért átlagon aluli volt a termés, a kevéske elvetett napraforgót például teljesen elpusztították a medvék! Ünnepre készülünk – mondták a templomba igyekvő idős férfiak, s azt is mutatták, hogy egy szép kopjafával több van már a templom előtt. 500 éves a reformáció – betűztük az újonnan elhelyezett kettős feliratú emlékkopján – Az elesett hős kurucok emlékére. Örömmel láttuk, hogy az emlékkopját a Bukarestben élő, de köpeci gyökerekkel rendelkező Vajda Botond állíttatta, a néhai helytörténész, Gáspár József köpeci néptanító unokája, aki a helyiek szerint a magyarósi Jancsókkal ápol rokoni szálakat. A robusztus faragvány Bedő János köpeci faragómester munkája. – Ünnepi pillanatoknak voltunk tanúi a nem kis erőfeszítéssel felújított templomban, ahol a reformáció félszázados múltjára emlékeztek. Gomba támadta meg a templom padlózatát, és már a gerendázatra is átterjedt – tájékoztatott Kovács Zsombor. – Nem kis anyagi áldozat árán kiköveztük a templomot, meszeltünk, nagyobbik harangunkra villanymeghajtást szereltettünk. Kevés volt a tehetős munkaerő. Nyolcvan kepefizetőnk van, a falu lélekszáma 110 körül ingadozik. Leszereltük a műemlék értékű, vasból készült családi címeres ablakkereteket, mert kitöredezett belőle sok hutaüveg ablakszem, pótlása gondot okoz, pénzre lenne szükség, hogy valahonnan ilyen üveget szerezzünk. Zsúfolásig teltek a templomba visszaszerelt padsorok, együtt énekeltek a helybeliek a ménesbirtokáról híres mezőhegyesi testvértelepülésről érkezett vendégekkel. A magyarósiakhoz a Békés megyei kisváros polgármestere, Mitykó Zsolt szólt, felolvasta a Magyar Országgyűlés elnökének ünnepi üzenetét. Az uzoni községvezetés jóvoltából ez alkalommal falutalálkozót is tartottak, újra felcsendült az uzoni fúvósok muzsikája Kóréh Ferenc szülőfalujában, Ráduly István és Mitykó Zsolt jelenlétében felavatták a Kóréh nevét viselő kultúrotthon előtt létesítendő emlékpark bejárati székely kapuját. Étel, ital és zene mellett éjfélbe nyúlva feledte bajait-gondjait a falu. Néhány gondolat még erről a faluról azoknak az olvasóinknak, akik nem ismerik Sepsimagyaróst. A település fölötti hegyfarkon helyezkedik el a Nyír irányában az eredetében még véglegesen nem tisztázott Homárka. Az árok és a mellette húzódó földtöltésvonulat szatellitfelvételen jól követhető. A település mögötti hegyoldalban több alkalommal kerültek napvilágra égetett agyagból készült, sejthetően római kori vízvezetékcsövek. Református temploma 1752-ben épült. Harangtornya megőrizte a korra jellemző toronytetők kiképzését. Két portikuszának háromszöges oromfala már a korai klasszicista stílus jegyeit hordozza. Turisztikai látnivaló egy helybeli székely lakóházból kialakított tájház. A Magyarósi előnevet viselte Bartha László, a XVIII. századi földrajzi utazó, író, de itt született Teleki Sándor (1894–1952) református lelkész, egyházi író, szegedi lelkész, valamint Teleki József (1905–1986) református lelkész, egyháztörténeti író, székelykeresztúri tanár, kinek édesapja a falu jeles kántortanítója volt. Iskolája viseli Fodor János (1899–1969) néptanító nevét. A faluhoz kötődik néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, a falu monográfiájának szerzője és Dancs Rózsa tanár-író, a torontói magyar–angol nyelvű Kalejdoszkop lapszerkesztője. A gazdag történelmi múlttal rendelkező közösség óhaja volt, hogy elevenítsük fel ez ünnepi alkalommal a háromszéki kurucmozgalom históriáját, hiszen október elsejétől azt is képviseli a falu új emlékkopjája. A magyarósi Kuruchalom Istennel a hazáért és a szabadságért! A kuruc szabadságharc e jelszavának szellemében idéztük a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot (1703–1711), amelynek a háromszéki székelység is részese volt. Említett Kóréh Ferenc, a Háromszék elődjének, a Székely Népnek korabeli főszerkesztője, később az Amerika Hangja rádióállomás belső munkatársa egy rádióbeszédében emlékezett arra anno, hogy egy Magyarósra hazatérő honvéd így mesélt: „amikor kiértem a Heveder tetejére a Kuruchalomhoz, megláttam a falu templomának tornyát, szemem megtelt könnyel”. A kortárs Cserei Mihály Históriájában részleteiben foglalkozik – bár nem rokonszenvezett a ribillióval – a Rákóczi-féle mozgalom eseményeivel. A zágoni kötődésű történésznek, a Mikó-kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Csutak Vilmosnak már 1906-ban megjelent Háromszék fölkelése a Rákóczi-szabadságharc elején című tanári székfoglaló értekezése, mely szerint Háromszék idejekorán kifejezte rokonszenvét a kor szabadságeszméivel. Vidékünk székelysége lelkesedéssel csatlakozott a szabadságharchoz. Cs. Bogáts Dénes levéltári kutató 1941-ben részletesen ismertette Zágon 1690. évi feldúlását és következményeit. 2003-ban az említett szabadságharc 300 éves évfordulójára emlékezve jelent meg Magyari András (1927–2006) kolozsvári történész, egyetemi professzor Rákóczi és az erdélyi kurucmozgalom című kötete, s azt követően Demeter Lajos és Éltes Enikő sepsiszentgyörgyi könyvtárosok szerkesztésében II. Rákóczi Ferenc és a háromszéki kurucok című olvasókönyv (2004). Háromszék sem régen, sem most nem viszonyulhatott másodlagosan és érdemtelenül a kuruc szabadságharchoz, ugyanis Rákóczi Ferenc és zágoni Mikes Kelemen személyisége a Habsburg-ellenes harcban az önzetlen kitartás és a hűséges ragaszkodás örökös példaképévé váltak. Sepsimagyarós Uzon község szomszéd települése volt akkor is, lakói (hiszen az 1567-es összeírásban 9, 1703-ban 27 család lakta) hallhattak a fellángoló kurucmozgalomról. Az uzoni református egyház egykori jegyzőkönyvében ez olvasható: „Anno 1704. Ezen esztendő az Isten haragjának, s tűzzel-vassal való pusztíttatásunkkal mostoha ideje lévén a mi bűneinkért, édes hazánknak s nemzetünknek szörnyű pusztíttatásában több környékbeli helységekkel s templomokkal egyedül ége el 14. Aprilis drága szépségű, s ritka ékességű szép templomunk s egész falunk jutának soha ki nem lábalható kietlen pusztasággá.” Bizonyára, hogy a futótűzként terjedő veszedelem híre borzadalmat kelthetett Sepsimagyaróson is, különösen akkor, amikor 1706-ban a Lisznyóból kiszorított és leölt kurucokat a magyarósi határban elhantolták. Erre a küzdelemre emlékeztet ma is a még álló Kuruchalom – írta Sepsimagyarós helytörténetírója, néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, hivatkozva dr. Binder Pál és Cserey Zoltán 1992-ben megjelent adataira. A Kuruchalom domborulatát azóta sem bolygatta meg régész ásója, az akkori eseményekről szűkszavúak az írott emlékek. Még csak a háromszéki Sepsibesenyő népe kapcsolódik olyan tárgyi emlékhez, ami, akárcsak a magyarósi kopja és a halom, kézzelfogható. Nem más ez, mint egy sokszor lemásolt kéziratos irka (füzet), amit őriznek, olvasnak, úgymond több kézen megfordul. Címe Csulak Marci kuruc vitéz regényes élete a 18. század elejéről, Porzsolt Ádám besenyői tanító írta helyi visszaemlékezések és Cserei Mihály adatai alapján. Az eredetiből, a Pál István által 1960-ban lemásolt füzetből e sorok írója közölt részleteket a Háromszékben (2011). Kovács Zsombor falufelelős kifejtette: szakemberrel szeretnénk biztosabban azonosítani a halomsírt, megvizsgáltatni kézi fémdetektorral. Az ötletet Ráduly István polgármester is támogatná, s a leendő ásatásoknál önkéntes módon segédkezet nyújthatnának a község falvaiban lakó fiatalok. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-30 | 31-51
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
